Platini újabb reformja: 12-13 városban rendezné az Eb-t

2012.06.30. 13:19
Szombati sajtókonferenciáján újabb reformtervezet ötletét tárta a nyilvánosság elé Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) francia elnöke. Platini bejelentette, hogy a legújabb elképzelések szerint a 2020-as Európa-bajnokságot 12-13 városban rendezhetik meg.

Platininek talán az unalmasabb Eb-meccsek valamelyikén jutott eszébe, hogy kevés az Eb-rendező városok száma (fotó: Action Images)

Az UEFA első embere szerint a fejlődés újabb lépése az lenne, ha az eddigi nyolc-tíz helyett 12-13-ra emelnék a rendező városok számát. A francia sportdiplomata hozzátette: bírja az UEFA végrehajtó bizottságának támogatását az ötlet megvalósításához.

A 2020-as kontinensviadal megrendezésére három jelentkező erősítette meg pályázati szándékát: elsőként Törökország jelezte érdeklődését, Wales, Skócia és Írország közösen pályázna, illetve Azerbajdzsán és Grúzia is együtt rendezne.

A 2020-as Eb helyszínéről 2013 végén, 2014 elején dönthet az európai szövetség, Platini szerint a reformok megvalósulásáról azonban már a jövő év elején megszülethet a végleges döntés. Ha Wales, Skócia és Írország nyeri el a rendezés jogát, először adhat otthon a tornának három ország közösen.

Platini elnökségének egyik nagy újítása, hogy 2016-ban, Franciaországban már nem 16, hanem 24 résztvevője lesz a kontinensviadalnak, az újabb ötlet azonban 2020-ra további változásokat hordozhat magában a lebonyolításban.

Az első kritikus megjegyzések szerint Platini újabb javaslata vitákat válthat ki, mert lényegesen megnövelheti a stadionok közötti távolságokat, ami a legkevésbé sem kíméli a viadalra érkező szurkolók pénztárcáját.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
21 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26