Spanyol-francia, avagy tanár-diák 2-0

2012.06.24. 13:08
null
Ribéry (fehérben) és a francia válogatott nem tudott mit kezdeni a spanyolokkal (Fotó: Action Images)
Címkék
Csak annyit adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez szükséges. A spanyol válogatott szinte minden statisztikai mutatóban jobb volt a franciánál az Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A franciáknak egy kaput eltaláló lövésük volt, és alig volt kulcsindításuk a mérkőzésen.

ABSZOLÚT FÖLÉNY UTÁN, CSAK ANNYIT, AMENNYI KELL

A tegnapi mérkőzés csakis a spanyol, illetve a francia szimpatizánsoknak jelenthetett némi izgalmat. Az egygólos vezetés ugyanis egy szurkoló számára csöppet sem megnyugtató, míg egygólos hátránynál még mindenki reménykedhet „a labda gömbölyű” és egyéb közhelyekben. Aki azonban nem szorít különösebben egyetlen csapatnak sem, annak nagyon sima és egyértelmű volt a találkozó: a spanyol győzelmet gyakorlatilag semmi sem veszélyeztette.

Ment a szokásos tiki-taka a spanyolok részéről, amivel a franciák sem tudtak mit kezdeni. Xaviék az első félidőben még 60 százalék fölött birtokolták a labdát, a franciák a második játékrészben azonban feljöttek ebben a statisztikai mutatóban. Végül 56:44-re kozmetikázták az arányt, de ez gyakorlatilag semmit sem ért. Ennek megfelelően a passzkísérletekben sem volt szakadéknyi különbség a két csapat között: az egyik oldalon (természetesen a spanyoloknál) 749-ból 666, míg a másikon 503-ból 427 sikeres átadást jegyezhettünk fel.

A francia csapat mintha nem is lőtt volna kapura a mérkőzésen. A statisztika alapján egyszer találta el a kaput öt próbálkozásból: jellemzően Yohan Cabaye egy harmincméteres szabadrúgását védte Iker Casillas. A spanyoloknál 11/4 ez az arány.

Szinte minden csapatstatiszikai ábrán spanyol fölény a jellemző a mérkőzés első felében, majd miután takaréklángra kapcsolt Vicente del Bosque együttese, szép lassan kiegyenlítődött a két válogatott teljesítménye – ha úgy tetszik, a grafikonok közeledtek egymáshoz.

A NAGYOBB FELBONTÁSHOZ, ILLETVE TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!
A NAGYOBB FELBONTÁSHOZ, ILLETVE TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

AZ ELLENFÉL TÉRFELÉRŐL KÖNNYEBB

Mint a legtöbb mérkőzésen, a spanyol válogatott ezúttal is uralta a középpályát. Ami igazán döntött a két csapat között, az az, hogy amíg Iniestáék a francia térfélen tudtak adogatni, addig a franciáknak, ha átlépték a felezővonalat, drasztikusan csökkent átadásaik száma.

A játéktér középső harmadában a spanyol válogatott többet passzolt az ellenfél térfelén, mint a sajátján. 352-ből 327 átadása sikeres volt. A franciáknál 135/114 volt ugyanez a mutató. Összességében tehát sokkal feljebb tudott „labdázgatni” a címvédő, mint ellenfele, így a gólszerzésre is nagyobb esélye nyílt.

A spanyol játékosok átlaghelyezkedése is árulkodó: hárman is a kezdőkörben töltötték a legtöbb időt a francia eggyel szemben, és összességében is jobban leszűkítették a területet a spanyolok.

Igazi spanyol fölény mutatkozik a kulcspasszok és gyors indítások tekintetében is. Az alábbi ábra magáért beszél, a kékek a franciák próbálkozásai, a pirosak értelemszerűen a spanyoloké.

Alul a spanyolok, felül a franciák kulcspasszai, illetve gyors indításai
Alul a spanyolok, felül a franciák kulcspasszai, illetve gyors indításai

EGYÉNILEG

Ami a csapatstatisztikából leszűrhető, azt alátámasztják az egyéni mutatók is. A spanyoloknál két középpályás passzolta a legtöbbet. Xabi Alonso (111/104, 94 százalék) és Xavi (101/96, 95 százalék) is egyaránt 100 passzkísérlet fölé jutott. Ezzel szemben a franciáknál ugyan az első helyen Yann M'Vila (62/58, 94 százalék) áll, a lecserélt középpályás után azonban a védősorban találhatjuk a legtöbbet passzoló játékosokat. Gaël Clichy (57/47, 82 százalék), Laurent Koscielny (57/51, 89 százalék) és Adil Rami (54/46, 85) volt a legaktívabb e tekintetben.

Hogyan harcoltak a spanyolok? AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG! A FRANCIÁK HASONLÓ STATISZTIKÁIT ITT ÉRHETI EL.
Hogyan harcoltak a spanyolok? AZ ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG! A FRANCIÁK HASONLÓ STATISZTIKÁIT ITT ÉRHETI EL.

Az InStat-indexek között is zongorázni lehet a különbséget. A spanyoloknál természetesen Alonso lett a legnagyobb király, sikeres passzainak, szerelésének és két góljának köszönhetően 736-os mutatót ért el a meccs embere. De Jordi Alba (424), Sergio Ramos (377), Santi Cazorla (370) Cesc Fabregas (311) és Álvaro Arbeloa (307) is a 300-as „álomhatár” felett teljesített. A franciáknál senki sem jutott 300 fölé, a legjobb Yohan Cabaye lett 299-cel.

EURO 2012
A SKYSPORTS OSZTÁLYZATAI
SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 2–0 (1–0)
Doneck, Donbasz Arena, 47 000 néző. V: Rizzoli (olasz)
SPANYOLORSZÁG: Casillas 6 – Arbeloa 6, Piqué 7, Sergio Ramos 6, Jordi Alba 8, – Xavi 7, Busquets 7, Xabi Alonso 9 – D. Silva 7 (Pedro, 65., 8), Fabregas 7 (F. Torres, 67., 6), Iniesta 7 (Cazorla, 84., 6). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
FRANCIAORSZÁG: Lloris 6 – Réveillere 5, Rami 7, Koscielny 7, Clichy 6 – Cabaye 6, M’Vila 5 (Giroud, 79., 5), Malouda 5 (Nasri, 65., 5) – Debuchy 6 (Ménez, 64., 5), Ribéry 7 – Benzema 5. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc
Gólszerző:Xabi Alonso (19., 90. – 11-esből)
IGAZI SPANYOL FÖLÉNY A KULCSPASSZOK TEKINTETÉBEN

Legfrissebb hírek

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
13 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
15 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
20 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
21 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
31 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
59 perce

Sötét lovak csatája: ezért lehet a vb egyik legjobb meccse az Elefántcsontpart–Norvégia – taktikai szemmel

Foci vb 2026
1 órája

Eladta a ruháit, hogy gyógyíttatni tudja gyermekét a hős paraguayi kapus

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik