Eb 2016: afrikai támadókkal készülhet ellenünk Románia?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 11:59
Victor Piturca, a Magyarországgal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő román válogatott szövetségi kapitánya két csatárt is szeretne honosítani a kvalifikációs sorozatra.

Ezt Piturca másodedzője, Valeriu Rachita is megerősítette a DIGI Sportnak adott interjújában.

A román szakvezetők azt szeretnék, ha többek között a Magyarország elleni meccseken Kehinde Fatai és Hamza Junész is szerepelhetne a válogatottjukban.

„Piturca szeretne külföldieket is hozni a válogatottba. Már beszéltünk mindkét játékossal erről. Azonban a tunéziai csak két évet töltött Romániában, pedig még kettőre lenne szükség. Csak összehasonlításképpen, Bulgáriában elég egy hónap a honosításhoz. Minden megoldás érdekel minket, mert az a célunk, hogy kijussunk a következő Európa-bajnokságra. Persze a honosításból nem akarunk rendszert csinálni” – állítja Rachita.

A 24 éves, nigériai Kehinde Fatai 2007 óta futballozik Romániában, igaz, az előző szezont kölcsönben az FC Bruges-nél töltötte, de az Astra Giurgiu játékosa, a 2012–2013-as idényben 14 élvonalbeli gólt szerzett, eggyel előtte tízzel zárt.

A 28 éves Hamza Junész 2012 januárjától 2014 januárjáig volt a Petrolul Ploiesti játékos, 52 bajnokin 34 gólt szerzett. Jelenleg a bolgár Botev Plovdiban futballozik. Nigériai társával ellentétben ő már tagja volt hazája válogatottjának, idén kétszer is pályára lépett a tunéziai nemzeti csapatban, de ezek közül egyik sem volt tétmérkőzés. Szóval ilyen szempontból nincs akadálya a váltásnak.

A magyar válogatott október 11-én csap össze Romániával Bukarestben Európa-bajnoki selejtezőn. Itt a teljes menetrend.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik