Eb 2016: finn kulcsember esett ki, görög és feröeri hiányzó

2015.09.02. 09:48
Az elkövetkezendő napokban két fordulót is rendeznek az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ennek kapcsán a Nemzeti Sport körbenézett, mi a helyzet a magyar labdarúgó-válogatott csoportellenfeleinél.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG

Az északírek igyekeznek egyelőre a Feröer elleni selejtezővel foglalkozni, amely Michael O'Neill szövetségi kapitány szerint egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, merthogy:

„A feröeriek fejlődése látványos, kétszer legyőzték Görögországot, kétszer pedig nagyon kevéssel kaptak ki. Fizikailag remekül felkészített együttes, egyáltalán nem vesszük félvállról a mérkőzést, tudjuk, hogy rettentően nehéz dolgunk lesz."

A 46 éves tréner kitért legnevesebb játékosa, Jonny Evans átigazolására is: „Azt hittem, hogy a Manchester Unitedből előkelőbb helyen lévő klubba szerződik, de a West Bromwich is remek csapat, a lényeg pedig az, hogy Jonny, aki nagyon fontos nekünk, rendszeresen játsszon a Premier League-ben. Erre immár minden esélye megvan."

FERÖER

Ebben a sorozatban először szerepelhet a válogatottban a dán másodosztályú FC Fredericia középső védője, Rógvi Baldvinsson, aki az eltiltott Atli Gregersent helyettesítheti az északírek elleni tórshavni találkozón. Mondhatni, a válogatott történetének eddigi legfontosabb összecsapásán, minthogy győzelmével Feröer négy pontra megközelíthetné pénteki ellenfelét. Azzal bizony négyszereplőssé válna a jelenlegi román, északír, magyar versenyfutás.

FINNORSZÁG

Súlyos érvágást szenvedett el a finn válogatott, miután a görögök és a feröeriek ellen készülő keretből lágyéksérülése miatt kikerült Roman Eremenko (a Samp-védő Niklas Moisander szintén). A CSZKA Moszkva 28 éves, szupertechnikás középpályása igazi kuriózum, a finn válogatott legutóbbi harmincegy (!) Eb- vagy vb-selejtezőjéről egyetlen percet sem hiányzott. Hogy mégsem mennek a falnak a hír hallatán a derék északiak, annak mindössze egy, meglehetősen profán oka van: a válogatott a legutóbbi négy mérkőzésén elszenvedett négy vereségével tulajdonképpen kiírta magát a versenyből.

GÖRÖGORSZÁG

Ugyancsak sérülések sújtják a pocsék szereplése miatt amúgy is épp elég súlyos slamasztikában lévő görög válogatottat. Vaszilisz Toroszidisz sárga lapjai miatt amúgy sem játszhatna a finnek ellen, de sérülés miatt a románok ellen sem szerepelhet. A Roma hátvédje mellett Szotirisz Ninisz is a hajlítóizmával bajlódik, a Panathinaikosz középpályása a Kalloni elleni vasárnapi bajnokin sérült meg. Az athéni játékost az Aszterasz futballistája, Taxiarhisz Funtasz pótolja a keretben.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02

Lukás Hrádecky szerint egy félidő nem elég a sikerhez a magyar válogatott ellen

Minden más foci
2026.06.06. 16:56

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak finnek elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.06.06. 10:12

„Az egykori kis baglyok fejlődése reményt ad” – finn lapszemle a mieinktől elszenvedett vereség után

Magyar válogatott
2026.06.06. 09:53

Varga Barnabás kiemelkedett a válogatottból – a játékosok értékelése

Magyar válogatott
2026.06.06. 07:28

Marco Rossi a bravúrokat bemutató Yaakobishvili Áront és a hibája után stabilan játszó Osváth Attilát is megdicsérte

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:40

Yaakobishvili Áron: Egész kiskoromban arról álmodtam, hogy eljöjjön ez a nap

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:08

Így nyert Varga Barnabás duplájával a magyar válogatott – videó

Magyar válogatott
2026.06.05. 20:30
Ezek is érdekelhetik