Eb 2016: mindegy, mit játszanak, távozhat a román kapitány

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2015.10.11. 12:10
A román labdarúgó-válogatott biztosan kijut a jövő évi Európa-bajnokságra, ha a selejtezősorozat utolsó fordulójában idegenben legyőzi Feröert. Anghel Iordanescu szövetségi kapitány alatt azonban továbbra is inog a kispad, és ez akkor sem változna meg, ha a románok teljesítenék a kitűzött célt.

Románia legrosszabb esetben is csak az egyenes kijutást szalaszthatja el, ám a szakértők szerint már emiatt is távoznia kellene Iordanescunak. A szövetségi kapitány szerződése lejár, ha a csapat nem jut ki a jövő nyári tornára, de több edző és korábbi válogatott játékos szerint már Franciaországba más szakvezetővel kellene utaznia a csapatnak.

A prosport.ro számba vette a lehetséges jelölteket, és a jelenleg a dubai al-Ahlit irányító Cosmin Olaroiut nevezte meg a legalkalmasabb és legesélyesebb utódnak. A sporthonlap ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy a Román Labdarúgó-szövetség vezetői külföldi edzőt válasszanak, felemlegetve, hogy egy évvel ezelőtt, Victor Piturca távozásakor a német Bruno Labbadiával is tárgyaltak.

Razvan Burleanu elnök szombaton rövidre zárta a kapitánykérdést: „Folyamatosságra van szükségünk. Nem számít, hogyan, milyen eszközökkel, csak legyünk ott az Európa-bajnokságon!”

Legfrissebb hírek

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
21 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18