Eb 2016: Kassai Viktort is nevezték a 18 fős bírói keretbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.15. 12:24
null
Kassai Viktor is bekerült a 18 fős játékvezetői keretbe (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte azt a 18 játékvezetőt, akik részt vesznek a franciaországi Európa-bajnokság 51 mérkőzésén – a listára pedig felkerült Kassai Viktor is.

 

A játékvezetők munkáját két asszisztens és két gólvonalbíró segíti majd a mérkőzéseken – többségük a játékvezető országából származik majd, a teljes keretet februárban ismertetik.

A bírók felkészülését különböző tanfolyamok és képzések segítik elő, többek között lesz asszisztenstanfolyam január végén Cipruson, február elején az UEFA évenkénti találkozóját rendezik meg az elit játékvezetői csoport minden tagjával, ekkor kapnak technikai instrukciókat, valamint fizikai edzéstervet, amelyet követni kell a torna előtt.

Ezeken kívül áprilisban lesz még egy Eb-t megelőz előkészületi kurzus is, amelyen a játékvezetői ötösök együtt edzenek, teljesítik az erőnléti teszteket, és megvizsgálják a korábban kapott instrukciókat.

A 18 FŐS LISTA
Martin Atkinson (angol)
Felix Brych (német)
Cüneyt Cakir (török)
Mark Clattenburg (angol)
William Collum (skót)
Jonas Eriksson (svéd)
Ovidiu Hategan (román)
Szergej Karaszjov (orosz)
Kassai Viktor (magyar)
Pavel Královec (cseh)
Björn Kuipers (holland)
Szymon Marciniak (lengyel)
Milorad Mazics (szerb)
Svein Moen (norvég)
Nicola Rizzoli (olasz)
Damir Skomina (szlovén)
Clément Turpin (francia)
Carlos Velasco Carballo (spanyol)

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Afrika a nagy nyertese, Ázsia a legnagyobb vesztese a 48 csapatos csoportkörnek

Foci vb 2026
19 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

A portugál játékvezető nyitja az egyenes kieséses szakaszt a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.25. 19:25

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Vb 2026: az örökranglista második helyére ugrik a mexikói játékvezető

Foci vb 2026
2026.06.21. 15:51

Ezt ki látta? Saját karjára csatolta fel a játékvezető elvesztett óráját a paraguayi gólszerző – videó

Foci vb 2026
2026.06.21. 12:50

Újabb mérkőzést kapott a nyitányon három piros lapot kiosztó brazil játékvezető

Foci vb 2026
2026.06.19. 15:39

A harmadik brazil és argentin játékvezető is bemutatkozik a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.18. 15:50
Ezek is érdekelhetik