Eb 2016: a Leicester védője elmondta, mi az osztrákok célja

MTI MTIMTI MTI
2016.06.07. 19:03
A nyolcaddöntőbe jutás a célja a magyar labdarúgó-válogatottal azonos csoportban szereplő osztrákoknak a pénteken kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon a csapatkapitány Christian Fuchs szerint.

Az angol bajnok Leicester City hátvédje azt nyilatkozta, most már mindannyian az első, magyarok ellen jövő kedden sorra kerülő csoportmérkőzésre koncentrálnak.

„Azt gondolom, ambiciózusak lehetünk, jó a csapatunk, továbbléphetünk a csoportból, ez a célunk” – jelentette ki a 30 éves futballista, aki kitért rá, hogy Ausztriában a válogatott könnyen kap kritikát a médiától és a szurkolóktól egyaránt.

„Ha nyerünk, mi vagyunk a legjobbak, de ha veszítünk, vagy nem játszunk jól, akkor mindenki megkérdőjelezi a tudásunkat” – mondta Fuchs, s hozzátette, azt kívánja a válogatottnak, hogy a címlapokon az Eb alatt és után inkább pozitív, mint negatív jelzőkkel jellemezzék a csapatot.

Az osztrákok csapatkapitánya azt is elárulta, hogy egyelőre nem foglalkoztak a magyarokkal, Marcel Koller szövetségi kapitány ugyanis két-három nappal a mérkőzés előtt készíti fel a játékosokat az aktuális ellenfélből.

„Egyáltalán nem izgulunk, inkább örülünk, hogy végre elkezdődik a torna. Egyfajta megkönnyebbülés, hogy az együtt elvégzett felkészülési időszak után jönnek az igazi tétmeccsek” – magyarázta Fuchs.

A pénteken kezdődő franciaországi kontinensviadal F-csoportjában a magyarok és az osztrákok mellett Izland és Portugália szerepel még.

Legfrissebb hírek

Videó: bombagóllal szerzett vezetést Ausztria, a jordániai egyenlítés után a hajrában döntötték el a meccset Arnautovicék

Foci vb 2026
2026.06.17. 07:25

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
2026.06.14. 09:43

Vb-selejtezők: az osztrákok tíz gólt rámoltak be San Marinónak, Modricék ikszeltek a csehekkel

Foci vb 2026
2025.10.09. 22:46

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re legyőzte az osztrákokat

Jégkorong
2025.04.10. 21:55

Eb-negyeddöntőt ért a törököknek a hősies védekezés

Foci Eb 2024
2024.07.02. 20:42

Dánia és Szlovénia teljes holtversenyben!

Foci Eb 2024
2024.06.25. 22:49

Pirlo panenkázik, Totti finom gólt lő, Rui Costa bombát küld az angol kapuba

Foci Eb 2024
2024.06.24. 14:48

Elevenítsük fel, mi kell a mieink továbbjutásához!

Foci Eb 2024
2024.06.24. 07:59
Ezek is érdekelhetik