Eb 2016: az UEFA igazolva látja a létszámbővítést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.20. 14:33
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) versenyigazgatója szerint bebizonyosodott, hogy jó döntés volt bővíteni az Eb mezőnyét, ezt igazolja az a tény is, hogy a franciaországi torna csoportszakaszának záróköre előtt a legtöbb csapatnak még van esélye a továbbjutásra, és a korábbi kontinensviadalokhoz képest szorosabbak a meccsek.

Az UEFA nyolc éve döntött úgy, hogy 16-ról 24-re emeli a létszámot, esélyt kínálva ezzel a kontinens kisebb országainak is a részvételre.

A csoportkör szerdán zárul, s addig mindössze egy nyolcaddöntős párharc párosítása derül ki, azaz a végsőkig lesz izgalom.

Albánia csapata például, amely vasárnap este a harmadik helyen zárta az A jelű négyes küzdelmeit, szerdáig biztosan Franciaországban marad, mert csak akkor derül ki, hogy továbbjut-e a legjobb 16 közé.

„Kellemes meglepetés a torna. Eddig szoros és küzdelmes Eb-t láthattunk – fogalmazott Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója. – Mindegyik csoport nyitott, többfajta lehetőséggel, ráadásul vannak olyan négyesek, amelyekben még mind a négy csapatnak van esélye továbbjutni vagy éppen megnyerni a csoportot.”

„A versenyzés szempontjából talán ez a legjobb tornánk – tette hozzá Marchetti. – Mindenki tudja, hogy a rendszer megváltoztatása sok kérdést vetett fel, de ahogy a selejtezők, úgy maga az Eb is nyílt és küzdelmes.”

A kritikusok szerint ugyanakkor a kisebb vagy közepes játékerőt képviselő csapatok ugyanolyan taktikával lépnek pályára nevesebb ellenfeleikkel szemben, a védekezésre helyezik a hangsúlyt és megölik a játékot. Összehasonlításképpen: az előző két kontinensviadalon 60, illetve 57 gól esett az első 24 meccsen, ez a szám most 47.

Ezzel kapcsolatban Marchetti úgy fogalmazott: bár minden futballszurkoló gólokat akar látni, a három-négygólos győzelmeket hozó meccsek kevesebb izgalmat tartogatnának.

„Én személy szerint nagyon izgalmasnak találom a 0–0-s és 1–0-s mérkőzéseket, mert ezek a csapatok az utolsó pillanatokig hajtanak. A mostani torna sikeressége részben abban rejlik, hogy többször is a végén változik meg az adott találkozó állása” – mondta Marchetti.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49

Az UEFA-elnök ellenzi a tengerentúli olasz és spanyol bajnoki meccseket

Spanyol labdarúgás
2025.08.28. 13:50
Ezek is érdekelhetik