Eb 2016: Scolari szerint a portugálok nyerik meg az Eb-t

Vágólapra másolva!
2016.07.05. 12:07
Luiz Felipe Scolari korábbi portugál szövetségi kapitány szerint a Cristiano Ronaldo vezette csapat döntős lesz a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, s a fináléban is győzedelmeskedik.

A 67 éves brazil szakember az RTP televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, ez azért lehetséges, mert a portugálok már eddig is jobban játszottak, mint a papíron náluk erősebb riválisuk.

„Ha túljutnak Walesen, a franciákkal találkoznak a döntőben. Ott nagyon nehéz meccs vár rájuk, de úgy gondolom, ott is nyerni tudnak” – nyilatkozta Scolari, aki 2003 és 2008 között irányította a portugál válogatottat.

A brazil edző szerint a szerdai elődöntő is kemény összecsapás lesz, de a portugálok már a lengyelek elleni negyeddöntőben is megmutatták, hogy még akkor is tovább tudnak jutni, ha nagyon korán hátrányba kerülnek.

Scolari Cristiano Ronaldóról azt mondta, kiváló játékos, aki nyilván már fáradtabb egy tétmérkőzésekkel teli szezon után. Hozzátette, a válogatott nem csak Ronaldóból áll, név szerint Ricardo Quaresmát, Nanit és Renato Sanchest nevezte még meghatározó futballistáknak.

A Portugália–Wales elődöntő szerdán 21 órakor kezdődik Lyonban. A másik ágon a házigazda franciák a világbajnok németekkel csapnak össze csütörtökön.

Legfrissebb hírek

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
2025.09.10. 15:48

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:48

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:30

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:30

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:19

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:52
Ezek is érdekelhetik