Eb 2020: változtatott a keretén az olasz kapitány

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.05.30. 21:27
null
Emerson Palmieri is helyet kapott az olasz válogatott 28 fős keretében (Fotó: AFP)
Kihirdette 28 fős bő keretét Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya; az idén nyárra halasztott – és részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságra készülő csapatban már ott van a Bajnokok Ligájában győztes Chelsea két játékosa.

 

Roberto Mancini szövetségi kapitány – vasárnap az olasz szövetség honlapján közölt – listáján a korábbi, 33 fős kerettel ellentétben már szerepel Emerson Palmieri és Jorginho neve. A térdsérüléssel bajlódó Marco Verrattié pedig továbbra is ott van, bár a csapat alapembere még mindig nem csatlakozott társaihoz.

A szakvezetőnek – akivel az olasz szövetség múlt hétfőn 2026-ig szerződést hosszabbított – június 1-jéig kell megadnia a 26-os névsort. Az együttes hétfőn kezdte meg a közös edzéseket, és pénteken San Marinóval játszott barátságos meccset Cagliariban – amelyen 7–0-ra nyert –, pénteken pedig a csehekkel csap össze Bolognában, szintén a felkészülés jegyében.

Az olaszok mind a három csoportmérkőzésüket hazai környezetben, a római Stadio Olimpicóban játsszák az Európa-bajnokságon: a nyitó meccsen június 11-én Törökország, majd június 16-án Svájc, június 20-án Wales ellen lépnek pályára.

AZ OLASZ VÁLOGATOTT 28 FŐS BŐ KERETE
Kapusok: Gianluigi Donnarumma (AC Milan), Alex Meret (Napoli), Salvatore Sirigu (Torino)
Védők: Francesco Acerbi (Lazio), Alessandro Bastoni (Internazionale), Leonardo Bonucci (Juventus), Giorgio Chiellini (Juventus), Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Emerson Palmieri (Chelsea), Alessandro Florenzi (Paris Saint-Germain), Gianluca Mancini (Roma), Leonardo Spinazzola (AS Roma), Rafael Tolói (Atalanta)
Középpályások: Nicolo Barella (Internazionale), Bryan Cristante (AS Roma), Jorge Luiz Jorginho (Chelsea), Manuel Locatelli (Sassuolo), Lorenzo Pellegrini (Roma), Matteo Pessina (Atalanta), Stefano Sensi (Internazionale), Marco Verratti (Paris Saint-Germain)
Támadók: Andrea Belotti (Torino), Domenico Berardi (Sassuolo), Federico Bernardeschi (Juventus), Federico Chiesa (Juventus), Ciro Immobile (Lazio), Lorenzo Insigne (Napoli), Matteo Politano (Napoli)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales

 

Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Pirlo megtörte a hallgatását, közleményben sajnálkozik – elúszott a kapitányi poszt

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 09:17

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.24. 18:18

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35