Eb 2020: „A kólapakolgatás nem vetett jó fényt a szponzorokra”

P. K., T. D.P. K., T. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 17:49
null
Cristiano Ronaldo azon a bizonyos sajtótájékoztatón (Fotó: AFP)
A magyar válogatott csütörtöki sajtótájékoztatóján az elmúlt napok „kóla- és sörpakolgatós” ügyeiről is kérdeztük az Európa-bajnokság szervezőbizottságának tagjait. Mint ismert, Cristiano Ronaldo esete indította el a lavinát, azóta többen is csatlakoztak hozzá.

Hétfőn Budapesten Cristiano Ronaldo a Coca-Cola üvegeit, kedden Münchenben Paul Pogba a Heineken – alkoholmentes – sörét, szerdán Rómában Manuel Locatelli szintén a kólásüvegeket pakolta el maga elől az UEFA hivatalos sajtótájékoztatóján. A témával kapcsolatosan Fűrész Ádámot, a szervezőbizottság projektmenedzserét kérdeztük.

„Mi is nagyon sokan dolgozunk, sok projektért felelünk, de vannak olyan projektek, amiket az UEFA nem ad ki a kezéből. Az UEFA hatásköre az italok kihelyezése, a szövetség gondolkodik azon, van-e szükség változtatásra, mert ezek a történések nem vetettek jó fényt a szponzorokra” – mondta Fűrész.

Az UEFA korábban kijelentette, hogy nem bünteti meg a játékosokat cselekedetük miatt.

A sajtótájékoztatón elhangzottakról bővebben ITT!

 


 

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
14 órája

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30
Ezek is érdekelhetik