UEFA: az angolok attól tartanak, bezárják a Wembleyt is

2021.09.23. 14:25
null
Bezárja-e a Wembleyt az UEFA? (Fotó: AFP)
Több mint két hónappal azt követően, hogy Londonban lejátszották az Anglia–Olaszország Eb-döntőt, kiszivárogtak az első hírek arról, milyen szankciókkal sújtja az UEFA a szurkolói rendbontásokkal kísért találkozót megrendező angol szövetséget.

Az UEFA már két nappal a finálét követően, azaz július 13-án jelezte, hogy vizsgálatot indított az angolok ellen a szurkolók pályára rohanása, tárgyak pályára dobálása, az olasz himnusz kifütyülése és pirotechnikai eszközök használata miatt, majd augusztus 3-án újabb közleményben ismertette, hogy a finálé előtt és alatt történt rendbontások miatt a rendezési hiányosságokat is megvizsgálja (mint ismert, a meccs előtt jegy nélküli, koronavírus elleni védettségüket igazolni nem tudó szurkolók a kordonokat áttörve beözönlöttek a stadionba).

UEFA, FIFA: szörnyű kettős mérce – súlyos büntetések itt, semmilyen következmény ott
Közleményben tiltakozik a sportújságírók szövetsége a FIFA-büntetés miatt
Csak azért sem szurkolhatunk – Szöllősi György jegyzete
Csendre ítélve – Kun Zoltán publicisztikája

Mindkét közlemény alján szerepelt, hogy amikor megszületik a döntés, az UEFA azt közölni fogja. Eddig nem történt semmi, csütörtökön sem az UEFA tette közzé a szankciót, hanem a Daily Mail tudta meg, hogy az angol szövetség olyannyira valószínűnek tartja a Wembley bezárásának lehetőségét, hogy a még javában tartó vizsgálat során személyes jelenlétet és saját szempontjai felsorolásának lehetőségét kéri, hogy elkerülje a nyilvánvaló büntetést.

Az UEFA szerdán a Nemzeti Sport megkeresésére azt írta, még nincs szankció, és ha a Daily Mail információi valósak, egy darabig nem is lesz.

Több cikkben is foglalkoztunk vele, hogy az UEFA a magyarokkal szemben még az Eb alatt meghozta a kettő plusz egy zárt kapus mérkőzésről és pénzbírságról szóló döntését, míg a döntőről ennyi idő távlatában is képtelen dönteni.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02