A magyar mellett még hat válogatott új mezeit mutatták be

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.03.14. 11:17
A magyar mellett még hat válogatott új mezeit mutatta be az adidas (Fotó: adidas)
A magyarral együtt egyszerre hét válogatott új mezeit mutatta be az adidas. A német sportszergyártó nyilvánosságra hozta az Eb-házigazda német, illetve a spanyol, az olasz, a belga, a skót és a walesi nemzeti csapatok új hazai és idegenbeli szereléseit.

A németek hazai meze ezúttal is fehér, de a vállrésznél a három csík mellett jobb és bal oldalról is a német nemzeti lobogó színei köszönnek vissza. Az Eb-házigazda idegenbeli szerelése már jóval látványosabb és szokatlanabb: rózsaszín és lila.

A belga csapat hazai meze sötétebb bordó színű, míg az idegenbeli világoskék lett. Az egyik legextrémebb párosítás pedig a skótoké, akik a kissé meghatározatlan mintájú sötét hazai mez mellett egy lila csíkokkal ellátott világoskék szerelést viselnek majd. Szintén nem hétköznapi a spanyolok idegenbeli meze, amely világosabb árnyalatú citromsárga, ellenben az olaszok tartották magukat a hagyományaikhoz, s kék, illetve fehér mezben játszanak a közeljövőben.

„Mindegyik mez modern stílussal fűszerezve, a büszkeség és az összetartozás érzését szimbolizálja, a történeti vizuális elemek és ikonikus nemzeti jelképek felhasználásával. A kollekció olyan meglepő és modern mezekből áll, amelyek az egyes nemzetek remélt futballsikereit szimbolizálják, miközben tisztelettel és hűséggel viseltetnek az egyes nációk futballöröksége iránt” – írta lapunknak eljuttatott közleményében a mezekről az adidas.

Magyar válogatott
2024.03.14. 10:27

Bemutatták a magyar válogatott új mezeit

A berlini grundon Schäfer András és Dárdai Márton próbálta fel elsőként az új szereléseket.
Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:20

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Nemzetek Ligája: Courtois kihagyja a belgák meccseit, de nem vonul vissza

Minden más foci
2026.09.09. 11:02

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11