Rutinos holland bíró vezeti a németek elleni csoportmeccsünket

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 11:24
Danny Makkelie eddig háromszor vezetett nekünk (Fotó: Getty Images)
Az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) tájékoztatása szerint a holland Danny Makkelie vezeti a németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésünket szerdán.

A két partjelző Hessel Steegstra és Jan de Vries, míg a negyedik játékvezető a szintén holland Serdar Gözübüyük lesz. A VAR-szobában Rob Dieperink tevékenykedik.

A 41 éves Danny Makkelie eddig három mérkőzést vezetett a magyar válogatottnak: legutóbb tavaly novemberben fújta a Montenegró elleni hazai, egyben utolsó Európa-bajnoki selejtezős meccsünket, amelyet 3–1-re megnyertünk. Ezt megelőzően 2021-ben ő vezette az albánok elleni idegenbeli vb-selejtezőnket, azon 1–0-ra kikaptunk. Először pedig 2017-ben fújt nekünk mérkőzést, azon idehaza 1–0-ra kikaptunk a portugáloktól vb-selejtezőn.

A mögöttünk hagyott klubidényben több rangos Bajnokok Ligája-találkozót is vezetett, ő volt a játékvezető az FC Barcelona–Napoli nyolcaddöntőn, valamint a Bayern München–Arsenal negyeddöntőn, emellett az Európa-liga elődöntőjében a Bayer Leverkusen–AS Roma meccsen is ő irányított.

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
München: Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
Köln: Magyarország–Svájc 1–3
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik