Szijjártó Péter: tizenegy konzul segíti a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság meccsein Kölnben és Stuttgartban

2024.06.11. 07:28
Tizenegy konzul segíti a magyar szurkolókat Németországban (Fotó: Getty Images)
Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság mérközésein Kölnben és Stuttgartban is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán kedden.

A tárcavezető hangsúlyozta: „Ahogy az lenni szokott minden alkalommal, amikor nagy létszámú magyar állampolgár tartózkodik egy helyen külföldön, például sporteseményeken, akkor a külügyminisztérium nagy létszámú konzuli jelenléttel van jelen ezeken a helyszíneken”.

„Most is így lesz ez, Kölnben és Stuttgartban is. Mindkét város repülőterein, illetve vasútállomásain, a szurkolói zónákban, a stadionokon kívül és a stadionokon belül is ott lesznek a kollégáink. Minden egyes mérkőzésre mi is kiállítjuk a konzuli tizenegyünket” – fűzte hozzá.

„Tizenegy konzul teljesít szolgálatot minden mérkőzésen. Annak érdekében, hogy ha ügyes-bajos dolgaik akadnak a magyar szurkolóknak, akkor azt már helyben meg tudjuk oldani, és így a lehető legkisebb bosszúság társuljon csak a szurkolói élményhez” – emelte ki.

A miniszter ezután arra kérte a Németországba utazó hazai szurkolókat, hogy regisztráljanak konzuli védelemre, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján megtehetnek néhány kattintással.

„Ez azért nagyon hasznos, mert ha valaki bajba kerül, akkor azonnal fel tudjuk venni vele a kapcsolatot, tudjuk, hogy hol, kit kell keresni, vagy éppen kit kell értesíteni. Van egy mobilapplikáció is, Konzinfo Utazom a neve” – közölte.

„Arra kérek mindenkit, akinek lehetősége adódik, hogy ezt a mobilapplikációt töltse le. A szurkolói zónákba minden esetben mobilirodákkal fogunk kitelepülni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a helyszínen is meg tudjuk oldani adott esetben a dokumentumok pótlását vagy bármilyen ügyes-bajos dolgot” – mondta.

„A legfontosabb a konzuli védelemre történő regisztráció. Mert ha baj van, akkor a segítség gyorsasága számít. És ha tudjuk, hogy kit kell keresni, tudjuk, hogy hol kell keresni, tudjuk, hogy kit kell értesíteni, akkor tudunk igazán hatékonyan segíteni” – tette hozzá.

„Minden mérkőzésen tehát tizenegy magyar konzul lesz a helyszínen és segíti a magyar szurkolókat abban, hogy csak a szurkolásra, csak a magyar válogatott támogatására kelljen koncentrálni” – összegzett.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata három speciális ügyeleti telefonszámot és létrehozott, amelyet baj esetén hívhatnak a Németország tartózkodó szurkolók (+36 30 084 1605, +36 30 387 0636, +36 30 120 9151).

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
10 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
13 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
14 órája

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
16 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
17 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.09.23. 23:46