Ugyanazon az útvonalon vonulnak vasárnap a szurkolók, mint szerdán

Vágólapra másolva!
2024.06.21. 15:57
Ugyanarra vonulnak vasárnap a magyarok, amerre szerdán is (Fotó: Koncz Márton)
A magyar szurkolók vasárnap Stuttgartban is együtt vonulhatnak a skótok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzés helyszínére, a kiindulási pont ugyanaz lesz, mint szerdán volt a Németország elleni csoportmpérkőzés előtt.

„A gyülekező hely újra a Mittlerer Schlossgartennél lesz 15 órától és utána várhatóan 17 órától a drukkerek együtt vonulhatnak a stadionhoz – mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ sajtófőnöke, aki felhívta a figyelmet, hogy a gyülekezőhelytől nagyjából öt kilométeres út vezet a meccs helyszínére. – A vonuláson mindenki saját felelőssége és döntése alapján vesz részt.”

A MLSZ szóvivője elárulta, várhatóan sokkal több magyar szurkoló lesz vasárnap Skócia ellen, mint amennyi szerdán a házigazda németekkel vívott találkozón volt, de arról is értesültek, hogy nagyon sok skót szimpatizáns is érkezik majd Stuttgartba. Mivel több olyan drukker is lesz, aki első meccsére érkezik az Európa-bajnokságra, újra felhívta a figyelmet arra, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze, hogy érvényes úti okmánnyal rendelkezik, mert Németország a kontinensviadal idejére visszaállította a határellenőrzést, emiatt a légi, vízi, vasúti és közúti határátkelőknél egyaránt ellenőrzésre lehet számítani.

„Csak érvényes jeggyel lehet belépni a stadion területére, ezért belépő nélkül ne is próbálkozzon senki. A jegyek életkortól függetlenül egyetlen személyre vonatkoznak. A létesítmény környékén és belépéskor szigorú ellenőrzés várható, szúró- és vágó-, valamint pirotechnikai eszközök birtoklása rendőri eljárást von maga után” – adott tájékoztatást Sipos Jenő.

A szóvivő kifejtette, továbbra is javasolják mindenkinek, hogy regisztráljon konzuli védelemre, hogy a helyszínen tartózkodó konzulok bárkinek segítséget nyújthassanak bármilyen probléma esetén.

A magyar csapat két kétgólos vereséget követően vasárnap 21 órától Skóciával találkozik a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy csoportharmadikként maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.
 

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
18 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33
Ezek is érdekelhetik