Marc Cucurella: Ha a szakértők szerint ez nem ért tizenegyest, akkor nem volt az

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 16:24
Marc Cucurella (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Spanyolország jutott be elsőként a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjébe, miután a müncheni elődöntőben 2–1-re legyőzte Franciaországot. A meccs után Marc Cucurrella nyilatkozott az őt kifüyülő német közönségről, valamint az inzultusokra okot adó jelenetsorra.

A hazai közönség azt rótta fel a Chelsea-ben légióskodó játékosnak, hogy a Németország elleni negyeddöntő ráadásában a játékvezető nem ítélt tizenegyest, amikor egy lövés az ő karjáról vágódott le a saját 16-osán belül.

„Ha a szekértők szerint ez nem ért tizenegyest, akkor nem volt az” – idézi a játékos kurta válaszát a Marca.

Cucurella ezután a COPE riporterének beszélt a német közönség füttykoncertjéről és fújolásáról.

 „Ez előfordul, mindenesetre nem vagyok felelős a reakciójukért. A lényeg az, hogy ott vagyunk a döntőben. (...) Nem tudom, mi volt a nézők célja ezzel, de a futball már csak ilyen. A legfontosabb dolog most az, hogy döntősök vagyunk” – fogalmazott a balhátvéd. 

 

 

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00

Férfi vízi Eb: őrült meccsen győztek a szerbek a spanyolok ellen

Vízilabda
2026.01.12. 22:21

Vajon felébrednek-e a „szunnyadó óriások”?

Kézilabda
2026.01.07. 09:04
Ezek is érdekelhetik