A dánok megrugdosnák Cristiano Ronaldót

Vágólapra másolva!
2009.09.04. 22:09
Címkék
Bár csak holnap este csapnak össze, a sajtóban már tart a dán és a portugál válogatott harca. Simon Kjaer, a dánok védője úgy nyilatkozott, rúgásokkal fogja hergelni Cristiano Ronaldót, míg Jon Dahl Tomasson a brazil Liédson szerepeltetéséről azt mondta, a portugáloknak Brazíliába kellett menniük, hogy vegyenek egy jó csatárt.
Queiroz (jobbra) nem vette jó néven, hogy Ronaldót fenyegették a dánok (Fotó: Reuters)
Queiroz (jobbra) nem vette jó néven, hogy Ronaldót fenyegették a dánok (Fotó: Reuters)

Azt már korábban sejteni lehetett, hogy roppant feszült lesz a hangulat az 1. csoport élén álló Dánia és a nem túl rózsás helyzetben lévő Portugália szombat esti világbajnoki selejtezőmérkőzésén.

Az elmúlt napokban a dán futballisták is tettek arról, hogy forró legyen a hangulat holnap este Koppenhágában.

Simon Kjaer nyilatkozata alapján a hazai védők nem éppen a legsportszerűbb eszközöket választják majd, amikor Cristiano Ronaldót kell semlegesíteniük.

„Már a találkozó elejétől kezdve idegesítenünk kell Ronaldót néhány rúgással és szabálytalansággal, de úgy, hogy ne kapjunk sárgát" - mondta Kjaer.

Jon Dahl Tomasson sem volt kedves a portugálokkal, a dán támadó a brazil Liédson válogatottságán viccelődött: „A portugáloknak Brazíliába kellett menniük, hogy vegyenek egy jó csatárt."

Carlos Queiroz, a portugál válogatott szövetségi kapitánya természetesen rossz néven vette ezeket a megjegyzéseket, és reagált is a dán játékosok „beszólásaira".

„Ezek a kijelentések nem öregbítik a dán futball hírnevét, hanem inkább ártanak neki. Szégyent hoz a labdarúgásra az, aki azt mondja, hogy erőszakos eszközökkel állítja majd meg ellenfelét. A FIFA feladata, hogy foglalkozzon ezekkel a dolgokkal, mi a találkozóra szeretnénk összpontosítani."

 AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 6 5 1 13–2 +11  16
2. Magyarország 6 4 1 1 8–2 +6  13
3. Portugália 6 2 3 1 8–4 +4  9
4. Svédország 6 2 3 1 6–2 +4  9
5. Albánia 8 1 3 4 4–8 –4  6
6. Málta 8 1 7 0–21 –21  1
AZ A-CSOPORT MENETRENDJE
2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. – öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90+3.)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45., Duro 83., Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia 0–0
2009.03.28. Málta–Dánia 0–3 (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.)
2009.03.28. Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.03.28. Portugália–Svédország 0–0
2009.04.01. Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász 94.)
2009.04.01. Dánia–Albánia 3–0 (Andreasen 31., S. Larsen 37., C. Poulsen 80.)
2009.06.06. Albánia–Portugália 1–2 (Bogdani 29., ill. Almeida 27., B. Alves 93.)
2009.06.06. Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.)
2009.06.10. Svédország–Málta 4–0 (Källström 22., Majstorovic 52., Ibrahimovic 56., M. Berg 58.)
2009.09.05. Dánia–Portugália
2009.09.05. Magyarország–Svédország
2009.09.09. Magyarország–Portugália
2009.09.09. Málta–Svédország
2009.09.09. Albánia–Dánia
2009.10.10. Portugália–Magyarország
2009.10.10. Dánia–Svédország
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
12 perce

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
38 perce

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
46 perce

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
55 perce

A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Téli sportok
1 órája

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
1 órája

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2 órája

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik