Cristiano Ronaldo: Ott leszek a magyarok ellen

Vágólapra másolva!
2009.10.05. 20:49
null
Cristiano Ronaldo a magyarok fizikumát dicsérte (Fotó: Reuters)
Címkék
Szombaton Lisszabonban vendégszerepel a magyar labdarúgó-válogatott, amely világbajnoki selejtezőn lép pályára a házigazda portugál együttes ellen. A vendéglátók aranylabdás játékosa, Cristiano Ronaldo sérülés miatt kihagyta klubcsapata, a Real Madrid hétvégi bajnokiját, de hétfőn már úgy nyilatkozott: a magyarok ellen ott lesz a pályán!

„Jól érzem magam, de majd hétközben meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgaim. Most úgy vélem, szombatra bevethető állapotban leszek" – nyilatkozta Ronaldo, akit nélkülözve a madridiak öt győzelem után elszenvedték első vereségüket a spanyol bajnokságban, vasárnap a Sevilla vendégeként kaptak ki 2–1-re.

Portugália az európai zóna első csoportjában jelenleg két fordulóval a zárás előtt a harmadik helyen áll. A csoportot vezető dánokkal szemben öt, a második svédekkel szemben két pont a hátrányuk, míg a negyedik Magyarországgal éppen azonos a pontszámuk. A portugálok számára nagyon fontos a hazai győzelem és az érte járó három pont megszerzése, hogy versenyben maradjanak a vb-kvalifikáció szempontjából.

Utolsó mérkőzésüket szintén hazai pályán, Málta ellen játsszák. Számukra is döntő fontosságú lesz saját mérkőzésük eredménye mellett a szombati Dánia–Svédország rangadó végkimenetele.

„Döntő fontosságú mérkőzés vár ránk szombaton, amelyen mindenképpen győznünk kell – folytatta Ronaldo, majd hozzátette, hogy az eddigi, hazai botladozások ellenére is úgy érzi, a csapat egysége változatlanul fantasztikus.

Figyelmeztetett azonban arra: ha nem hinnék el, hogy képesek megszerezni a vb-kvalifikációt még most is, akkor nem érdemelnék meg a válogatottságot.

Ronaldo kitért a leendő ellenfélre, a magyar válogatottra is.

„Egy fizikailag nagyon erős csapat, de ha a portugál válogatott tudásának megfelelően teljesít – márpedig ez alapkövetelmény most –, akkor nem marad el a győzelem." 

Legfrissebb hírek

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
21 perce

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
31 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
46 perce

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
53 perce

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
58 perce

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: Nigéria hosszabbítás után jutott túl Gabonon az osztályozós meccsen

Foci vb 2026
1 órája

Varga Barnabás góljával kiizzadtuk a győzelmet Jerevánban, karnyújtásnyira a vb-pótselejtező!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik