Vb 2010: a brazil gólkirályjelölt vb-részvételben reménykedik

Vágólapra másolva!
2009.10.07. 16:12
Címkék
Az októberi két selejtezővel a dél-amerikai zónában lezárul a 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtező-sorozata. A már biztos dél-afrikai utazó brazil válogatott fiatal tehetsége, Diego Tardelli hiába játszik gólerősen hazája pontvadászatában, a repülőjegyben egyelőre még csak reménykedhet.

„Új fiúnak számítok ebben a brazil csapatban – mondta Diego Tardelli –, de szeretném, ha megvalósulna a nagy álmom azzal, hogy jövő nyáron beférek az utazó keretbe."

A vb-ig azért még nagyon sok minden történhet, sok minden vár Diego Tardellire is, de ő már most úgy érzi: „nagyon közel vagyunk a világbajnoki részvételhez".

A 24 éves Diego Tardelli eddig jobbára Brazíliában szerzett nevet magának a futballszakmában – vannak ezzel így pár tízezren –, három évvel ezelőtt azonban rövid kitérőt megengedett magának a spanyol és a holland élvonalba, kölcsönben szerepelt a Betis és a PSV Eindhoven együttesében – visszafogott sikerrel.

A csatár a tavalyi esztendőben a Flamengóban játszott, idén az Atlético Mineirót erősíti, ahol már tizennégy bajnoki gólnál jár – holtversenyben Jonasszal, és csupán eggyel lemaradva a listavezető Adrianótól –, jelenleg az egyik legjobb formát mutató játékosnak számít hazájában, ami azért már jelent valamit. Biztosra azonban a vb-részvétellel kapcsolatban még ő sem mehet.

A válogatottban idén augusztus 12-én, az észtek elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be Tallinnban Diego Tardelli.

A brazilok az októberi vb-selejtezők során még Bolíviával és Venezuelával mérkőznek meg, előbbiekkel idegenben, utóbbiakkal hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
1 perce

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
3 perce

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 perce

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 perce

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
13 perce

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
39 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
41 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
43 perce
Ezek is érdekelhetik