Vb 2010: Capello már tudja, kivel löveti majd a tizenegyeseket

2009.12.25. 15:07
Címkék
Fabio Capello állítása szerint már megvan a fejében annak az öt játékosnak a neve, akikre számít majd a jövő évi világbajnokságon, ha tizenegyespárbajra kerül sor.

„A tizenegyesek olyanok, mint a lottó – mondta az ESPN-nek az angol labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya. – Sok nagy játékosra emlékszem, aki hibázott, mivel nem bízott magában. Én olyanokat szeretek kijelölni, akik oda akarnak állni a labda mögé.”

„Már most tudom, kik erre a legalkalmasabbak, de a nyomás sokkal nagyobb akkor, amikor el kell végezni a sorsdöntő tizenegyest. Edzésen a kapu nagy, míg a kapus kicsinek tűnik, ám amikor a vb-győzelemért kell betalálnod, akkor pont fordítva van, a kapu kicsi, a kapus pedig óriási” – ment bele a lélektani dolgokba Capello.

Az angolok számára egyébként rossz emléket jelentenek eddigi tizenegyespárbajaik, hiszen 1990-ben, 1998-ban és 2006-ban is ilyen módon estek ki.

Legfrissebb hírek

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
17 perce

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
51 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
1 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
1 órája

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
7 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
8 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik