Squadra azzurra: színtelen-szagtalan játék

2010.03.03. 23:04
null
Van még mit megvitatniuk az olaszoknak a hátralévő hónapokban (fotó: Action Images)
Címkék
A olasz labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen Monte-Carlóban Kamerun ellen. Az olasz sajtó által főpróbaként beharangozott találkozó mindkét részről vérszegény produkciót és kevés helyzetet hozott.

Olaszország a Marchetti – Bonucci, Cannavaro, Chiellini – Maggio, De Rossi, Pirlo, Criscito, Cossu – Borriello, Di Natale összeállításban kezdett Kamerun ellen. Nem lenézve a névsort, de meglepődnénk, ha a squadra azzurra első világbajnoki mérkőzésén is hasonlóképp futna ki június 14-én Fokvárosban Paraguay ellen, de – ahogy mondani szokás – jelenleg még belefér a kísérletezés.

És ha már kísérletezés, érdemes egy-két szót ejtenünk a kameruni válogatott kezdőjéről is, hiszen szintén vb-résztvevőről van szó. Samuel Eto’o mellett például egy ismerős arc, Dorge Roustand Kouemaha rohamozta az olaszok kapuját. A Tatabánya és a Debrecen korábbi támadója az utóbbi időben remek formába lendült az FC Bruges-ben, így „érett” a meghívója.

A támadó 76 percet töltött a pályán, és nem is játszott rosszul. Nem úgy az olasz válogatott, amely elég színtelen-szagtalan játékot produkált a mérkőzésen.

Az első félidőben – a szintén jók közé sorolható – Andrea Cossu előkészítése után Giorgio Chiellini talált be, azonban les miatt érvénytelenítették a találatot. Kamerun teljesen egyenrangú partnere volt az európaiaknak, de a két csapat nem fulladt bele a nagy iramba, igaz az zavarólag hatott ki a játékra, hogy a monte-carlói stadionban meglehetősen nagy volt a szél.

A második félidőben sem sokat változott a játék képe, rengeteg ütközés, párharc jellemezte a mérkőzést, az olaszok jobb oldala aktívan is játszott, ám a beadások rendre elhaltak vagy pontatlanok voltak, így gyakorlatilag nagy helyzet nem is alakult ki, miközben az afrikaiak egyre hátrébb tolták a védekezésüket.

Marcello Lippi próbált váltani, mindkét támadóját lecserélte, a mérkőzés utolsó nagy helyzete mégis Webó előtt alakult ki, a kameruni próbálkozását azonban Federico Marchetti védte.

Az olasz sajtó által főpróbaként beharangozott mérkőzés mindkét részről vérszegény produkciót, és gól nélkül döntetlent hozott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–KAMERUN 0–0
Monte-Carlo. V.: Enjimi (francia)
OLASZORSZÁG: Marchetti – Bonucci, Cannavaro (Cassani, 82.), Chiellini – Maggio, De Rossi (Gattuso, 46.), Pirlo (Montolivo 46.), Criscito (Marchisio, 46.), Cossu – Borriello (Pazzini, 46.), Di Natale (Quagliarella, 61.). Szövetségi kapitány: Marcello Lippi
KAMERUN: Hamidou – Mbia (Webó, 76.), Nkolou, Bassong (Matip, 46.), Assou-Ekotto – Mandjeck, A. Song (Makoun 59.), Eyong, Emana (Tchoyi, 46.) – Eto’o, Kouemaha (Abouna 76.). Szövetségi kapitány: Paul Le Guen

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
52 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
57 perce

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik