Katar: négymilliárd dollár hűs stadionokra és a 2022-es futball-vb-re

2010.04.28. 19:06
Kilenc vadonatúj stadiont építenének fel, továbbá négy már meglévőt felújítanának annak a négymilliárd dolláros tervnek a keretében, amelyet szerdán ismertettek a 2022-ben labdarúgó-világbajnokságot rendezni vágyó katariak.

A tervek szerint olyan stadionokat építenének, amelyekben a hőmérséklet 27 Celsius-fokon tartható akkor is, ha odakint 50 fokos hőség tombol – derült ki Mohammed bin Hamad bin Kalifa el-Tani sejk, a katari emír fia, a vb-rendezési pályázatot előkészítő bizottság első embere szerdai sajtótájékoztatóján.

A napenergiával működő rendszer hideg levegőt pumpál a lelátóra és a nézőtérre, a napvédő tetőkön túl ez lenne a biztosítéka annak, hogy a hőség – amelyet a katari vb-pályázat legnagyobb „ellenségének" tartanak világszerte – nem lesz érzékelhető a stadionokban.

A katari pályázat mellé korábban odaállt Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője, míg a hétvégén Sepp Blatter, a Nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a helyi fővárosban, Dohában járva jelentette ki nyilvánosan: az arab világ nagy sportesemények megrendezésével bizonyította, hogy készen áll a labdarúgó-világbajnokság vendégül látására is.

A FIFA 2010 decemberében dönt arról, mely országok rendezhetik meg a 2018-as és a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot. A kilenc pályázó közül kettő – Katar és Dél-Korea – csupán az utóbbi időpontra jelentkezett.

Legfrissebb hírek

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07

Köszönjük a figyelmet az egész világbajnokság alatt!

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:00

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

A Bleacher Report animáción mutatta meg, milyen volt az idei világbajnokság – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 17:17

A 40 éves kapus, Vozinha Messi csapattársa lehet – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.10. 12:41