Vb 2010: a ghánai és az ausztrál kapitány is bízik a továbbjutásban

2010.06.19. 19:19
Címkék
Döntetlent játszott egymással a ghánai és az ausztrál válogatott a D-csoport második fordulójában, ezzel mindkét csapat tovább élteti továbbjutási reményeit. A következő körben a ghánaiak a németekkel, az ausztrálok a szerbekkel találkoznak majd.

„Jó nekünk ez az eredmény – örült az egy pontnak Milovan Rajevac, a ghánaiak szövetségi kapitánya. – Ezzel együtt már négy pontunk van, és ha a németek ellen még egyet szerzünk, máris továbbjutottunk. De akármi is lesz az eredmény, az a lényeg, hogy játsszunk végre ellenük, és mindent bele fogunk majd adni. Ebben a csoportban nincs kiemelkedő csapat, még az ausztrálok is továbbjuthatnak, hiszen kaptak most egy esélyt."Milovan Rajevac, a ghánaiak szövetségi kapitánya. – Ezzel együtt már négy pontunk van, és ha a németek ellen még egyet szerzünk, máris továbbjutottunk. De akármi is lesz az eredmény, az a lényeg, hogy játsszunk végre ellenük, és mindent bele fogunk majd adni. Ebben a csoportban nincs kiemelkedő csapat, még az ausztrálok is továbbjuthatnak, hiszen kaptak most egy esélyt."

Kollégája, a holland Pim Verbeek szintén a következő meccsre koncentrál már.

„Ha az egyik csapat jó egy órát emberhátrányban futballozik, akkor keményen kell dolgoznia – nyilatkozta. – Mi megtettük. A harmadik meccsünket három nullára meg kell nyernünk. Ez sem lesz könnyű, az igaz, de hát ez a munkánk. A kezezést nem láttam, de lehetett szándékos is. Most már mindegy, ezen nem tudunk változtatni."

Legfrissebb hírek

CR7 vs. Yamal: generációk csatája; Szongoth Domán Kanadába tart

E-újság
3 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyen nyert

Tenisz
25 perce

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
34 perce

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
46 perce

Szocsi emléke – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
50 perce

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
54 perce

Menesztették a jordániai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

Bruno Guimaraes büntetőt hibázott!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik