Vb 2010: a győztes gól szerzője rózsaszínben látja a világot

2010.06.23. 19:00
Címkék
Anglia legyőzte Szlovéniát, így továbbjutott a labdarúgó-világbajnokság C-csoportjából. A győztes gólt a tottenhames Jermain Defoe lőtte (a londoni klub eddigi utolsó vb-gólszerzője egyébként Jürgen Klinsmann volt, 1998-ban).

Érthető módon madarat lehetett volna fogatni a támadóval, akit Fabio Capello csak némi hezitálás után küldött kezdőként pályára.Fabio Capello csak némi hezitálás után küldött kezdőként pályára.

„Megnyertük a mérkőzést, és ez most a legfontosabb – kezdte nyilatkozatát Defoe. – Kellett is a győzelem, úgy készültünk, mintha kupadöntőt játszanánk. Az első tíz percben hatalmas nyomás alá helyeztük védelmüket, diktáltuk a tempót, és a korai gól mindent eldöntött. Ahogyan kezdtünk, az briliáns volt. Volt még egy nagy ziccerem, amelyet kihagytam, de végül is nincs miért szomorkodnom, hiszen nyertünk. Így kell a későbbiekben is futballoznunk, ahogyan most. Szurkolóink egyébként fantasztikusak voltak."

Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
9 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
19 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
33 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
39 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
41 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
59 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
1 órája

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik