Vb 2010: az ausztrálok abban bíznak, hogy Travolta látogatása jó előjel

2010.06.11. 19:46
Terhes feleségével, Kelly Prestonnal és lányával, Ellával Dél-Afrikába érkezett a Szombati esti láz, a Pomádé és a Ponyvaregény főszereplője, John Travolta, aki rögvest villámlátogatást tett az ausztrál válogatott edzésén, ahol egy kis rögtönzött tánccal oldotta a hangulatot.

Travolta a saját maga vezette repülővel landolt Johannesburgban, a hollywoodi sztár úgy tervezi: öt napot tölt el a vb helyszínén családjával. Az ausztrál válogatottal kötött barátsága négy évvel ezelőttre tehető, amikor szponzori megbízásnak eleget téve személyesen szurkolta ki a helyszínen az ausztrál együttes interkontinentális pótselejtezős továbbjutását Uruguay ellen.

„Reméljük, hogy a találkozás jó előjelnek bizonyul majd a számunkra, ahogyan az legutóbb is történt" – mondta Mark Schwarzer, az együttes kapusa, míg Tim Cahill egy névre szóló ausztrál mezzel lepte meg a színészt.

Az ausztrálok vasárnap Németország ellen kezdik meg vb-szereplésüket, a folytatásban Ghána és Szerbia ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
Tegnap, 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Vb 2026: kifogásolják a gyep minőségét a döntő helyszínén

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:04
Ezek is érdekelhetik