Vb 2010: Capello szerint Terry rosszul tette, hogy beszélt

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 22:34
Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint John Terry „nagy hibát, nagyon nagy hhibát" követett el azzal, hogy nem neki, hanem a sajtónak beszélt az angol válogatott világbajnoki szereplésével kapcsolatos aggodalmairól.

„Ha valakinek mondanivalója van számomra, megteheti. Mindig biztatom a játékosokat, hogy mondják el a véleményüket, de ezt tegnap egyikük sem tette meg. Terry kifelé beszélt, ami hiba, nagyon nagy hiba, még ha nem is forradalom – mondta Capello, aki nehezményezte például, hogy a Chelsea védője értetlenkedett Joe Cole mellőzése miatt. – Joe Cole egyike az itt lévő huszonhárom játékosnak, és ügyelni kell arra, hogy úgy beszéljünk egy-egy adott játékosról, hogy közben ne feledkezzünk meg a többiek iránti tiszteletről. Egy csapatban alapvető fontosságú egymás tisztelete."

Capello beszélt arról is, nem különösebben érdekli, ha egy-egy játékosa rosszul érzi magát a vele eltöltött idő alatt.

„Lehet, hogy egyik vagy másik játékos nem boldog, de a többség igen. Egy játékos önmagában nem olyan fontos. A csapat sokkal fontosabb. S különben is, azért vagyunk itt, hogy futballozzunk, nem pedig azért, hogy nyaraljunk" – utóbbi mondattal megint csak Terrynek válaszolt, aki a csapat időbeosztását is kifogásolta.

A csapatkapitányi karszalagtól tavasszal magánéleti kilengése miatt megfosztott védő a sajtónak az Algéria elleni meccs (0–0) után arról beszélt: a játékosok elégedetlenek többek között a taktikával, erről szeretett volna beszélni Capellóval, de aztán meggondolta magát, mert nem érzett maga mögött kellő támogatást.

Capello reményét fejezte ki, hogy a Szlovénia elleni szerdai mérkőzésen végig olyan szellemben játszik majd a csapat, amilyennel a vb-részvételt kivívta; Dél-Afrikában eddig ebből mérkőzésenként csak öt-hatpercnyit látott.

Legfrissebb hírek

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
Tegnap, 12:09

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik