Vb 2010: Júlio César Drogbát és Cristiano Ronaldót is megállítaná

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 10:10
Nem túl sok, hogy azt ne mondjuk, lényegében semmi dolga nem akadt Júlio Césarnak, a brazil labdarúgó-válogatott kapusának a dél-afrikai bemutatkozása során – a világbajnokság egyik fő favoritjának számító dél-amerikaiak 2–1-re győztek Észak-Korea ellen –, így tisztában van azzal, hogy a következő két csoportmeccsen már tőle is komoly teljesítményre lesz szükség, ha győzelemhez akarja segíteni övéit.

A Didier Drogbát a soraiban tudó Elefántcsontparttal vasárnap este 20.30 órától, míg a Cristiano Ronaldo vezette Portugáliával pénteken játszik majd Brazília.Didier Drogbát a soraiban tudó Elefántcsontparttal vasárnap este 20.30 órától, míg a Cristiano Ronaldo vezette Portugáliával pénteken játszik majd Brazília.

„Két teljesen más típusú játékosról van szó, egy közös dolog azonban mindenképpen akad bennük számomra: megkülönbözetett figyelemmel kell kísérni mindkettőjüket – mondta Júlio César. – Kettejük közül Cristiano Ronaldo technikailag képzettebb játékos, aki kiválóan lő és fejjel is veszélyes."

Drogbával kapcsolatban arra emlékszik szívesen, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Lúcio, Maicon védőpáros nagyszerűen semlegesítette a Chelsea csatárát. Mivel az Inter mellett a brazil válogatottban is nevezett két védő játszik előtte, bízik benne, hogy a csoportmeccsen is meg tudják állítani a gólveszélyes elefántcsontparti támadót.  

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik