Vb 2010: kevés az esély Felipe Melo és Júlio Baptista játékára

2010.06.26. 22:57
A Portugália elleni világbajnoki csoportmérkőzésen szenvedett kisebb sérülést a brazil labdarúgó-válogatott két tagja, Felipe Melo és Júlio Baptista, akik ma tüzetesebb orvosi vizsgálaton is átestek: a brazil szurkolók számára nem sok jót tartogatott a szakvélemény.

A csapat orvosa, José Luíz Runco hétfőn azt állapította meg, hogy a Juventus légiósának bal bokája, míg a Roma középpályásának bal térde nincs és minden valószínűség szerint nem lesz olyan állapotban, hogy bármelyikük is vállalni tudná a játékot hétfőn a Chile elleni nyolcaddöntőben.

A brazilok szövetségi kapitányát, Dungát Felipe Melo kiesése érintheti érzékenyebben, ő ugyanis alapembernek számít együttesében, nem úgy Júlio Baptista, aki a piros lapos eltiltását töltő, de Chile ellen ismét harcra kész Kakát helyettesítette.

Elano – aki kihagyta a Portugália elleni csoportmérkőzést – ellenben szombaton már teljes értékű munkát végzett, így rá számíthat a szakember.

Legfrissebb hírek

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
7 órája

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
Tegnap, 12:37

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:59

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06
Ezek is érdekelhetik