Vb 2010: Olaszország 140 millió eurót veszített a korai kieséssel

2010.06.27. 15:23
null
Cannavaróékra a megérkezésükkor rendőrök vigyáztak (Fotó: Action Images)
Az olaszok korai búcsúja a dél-afrikai világbajnokságról 140 milliós bevételkiesést jelent az államnak. Egy jelentés szerint ekkora pluszbevételt könyvelhettek volna el az éttermek, bárok, sportkereskedések és önkormányzatok, ha a squadra azzurra harcban maradt volna a tornán.

A monzai Kereskedelmi Kamara által készítetett beszámoló szerint egy esetleges döntős szereplés 67 millió eurós extra bevételt jelentett volna a vendéglátóhelyeknek, míg a városi önkormányzatok 70 milliót kaphattak volna a szabad terek, parkok és minden egyéb olyan terület kiadásáért, ahol kivetítőt lehet kihelyezni.

A csapat kiesése azt is jelenti, hogy az olaszok kevesebbet fognak sportszerekre költeni, illetve ritkábban fognak edzőterembe, vagy sportpályára járni, pedig az országban 27 ezer ilyen jellegű vállalkozás működik a tenisztől kezdve a kosárlabdán át a fociig.

Mint ismeretes, a címvédő olasz válogatott utolsó csoportmérkőzésén kikapott Szlovákiától 3–2-re, és ezzel az F-csoport negyedik helyén zárt. A leköszönő szövetségi kapitány, Marcello Lippi elmondta, az elkövetkezendő hónapokban semmilyen formában nem akar a labdarúgással foglalkozni.

Négy évvel ezelőtt hatalmas tömeg ünnepelte a válogatottat szerte Olaszországban, minden tér és utca a boldogság zajától volt hangos. Most azonban a hazaérkező játékosokra dühös szurkolók vártak a római és milánói reptéren, és „szégyen" felkiáltásokkal „üdvözölték" a válogatott tagjait.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07