Vb 2010: örömujjongás Japánban, folyóba ugráltak az emberek

MTI MTIMTI MTI
2010.06.25. 13:35
Helyi idő szerint hajnali 5.30-kor szinte egész Japán örömujjongásban tört ki a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon szereplő válogatott Dánia feletti 3–1-es diadalát és nyolcaddöntőbe jutását követően.

Túlzás nélkül az egész országban ünnepeltek, Tokió legforgalmasabb kereszteződésében kék mezes emberek ezrei borultak egymás nyakába könnyezve, máshol a halászok munka helyett dáridózni kezdtek kora reggel, Oszakában 50 drukker ugrott be a város folyójába, a rendőrség pedig nem győzte visszafogni a tömegeket.

„Még mindig ráz a hideg, hihetetlen"– mondta sírva az egyik szurkoló Tokióban.     

„Már nem alszom, zuhany, és irány a munkahely. Kemény nap lesz a mai, de megérte fennmaradni" - nyilatkozta egy 33 éves banktisztviselő.

A nemzeti együttes kiváló játékkal kivívott sikerét a japán miniszterelnök sem hagyta szó nélkül.
    
„Gratulálok ehhez a szenzációs produkcióhoz! A győzelem erőt ad az országnak, és büszkeséggel tölt el valamennyiünket" – áll a jelenleg Kanadában tartózkodó Kan Naoto kormányfőnek a válogatotthoz küldött levelében.
    
A helyi lapok természetesen áradoznak a csapatról, sporttörténelmi tettről írnak, a közvetítő televíziós csatorna pedig a hajnali időpont ellenére is valószínűtlenül magas, 41 százalékos nézettséget regisztrált.
    
„Naggyá váltak a fiúk ezen a vb-n, remélem, tovább jutnak, mint mi nyolc éve" – nyilatkozta Nakata Hidetosi, a 2002-es hazai rendezésű világbajnokságon a nyolcaddöntőben búcsúzó válogatott vezére.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07