Vb 2010: Robben nem kerül ki a holland keretből - Bert van Marwijk

Vágólapra másolva!
2010.06.06. 22:01
Bert van Marwijk, a holland válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott, hogy Arjen Robben minden valószínűség szerint elutazik társai után Dél-Afrikába, ugyanis sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek eredetileg hitték.

„Úgy döntöttem, hogy nem hívok be senkit Robben helyére. Minden esélyt meg akarok adni neki, hogy szerepelhessen a világbajnokságon" – idézi Van Mawijket a NOS közszolgálati televízió.

Robben a Magyarország elleni 6–1-es győzelem alkalmával sérült meg, egy teljesen ártalmatlan szituációban. A válogatott orvosai ma megvizsgálták a Bayern München szélsőjét, de a szövetség döntése értelmében csak hétfőn hozzák nyilvánosságra az eredményt.

A holland válogatott tagjai már megérkeztek Dél-Afrikába, Robben várhatóan a jövő héten utazik társai után. Az egyelőre kérdéses, hogy a csoportmeccsek során pályára léphet-e, vélhetően a holnapi bejelentés után derül fény sérülése súlyosságára.

Hollandia Dániával, Kamerunnal és Japánnal szerepel egy kvartettben a pénteken kezdődő dél-afrikai tornán.

Legfrissebb hírek

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
Tegnap, 12:09

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik