„Olaszország legalább küzdött, Anglia nem”

2010.07.05. 12:11
null
Seedorf szerint az olasz élcsapatoknak több lehetőséget kell biztosítaniuk a fiataloknak (Fotó: Action Images)
Címkék
Az AC Milan holland válogatott középpályása, Clarence Seedorf lesújtó kritikával illette a dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében búcsúzó angol csapatot, akiknél még a csoportkörben kieső olaszok teljesítményét is jobbra értékelte. A játékos szerint az új szövetségi kapitány, Cesare Prandelli képes lehet a tehetségekből erős csapatot összeállítani, valamint méltatta klubjának új vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit is.
A BBC alkalmazásában a tornán tartózkodó játékos a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, az olasz csapat legalább küzdött.

„Nagyszerű volt látni, ahogy a különböző országok szurkolói egymás mellett, mindenféle atrocitás nélkül nézték végig a találkozókat” – kezdte nyilatkozatát Seedorf.

„Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, eléggé csalódott vagyok a szövetségi kapitányok által preferált védekező felfogás miatt. A ghánai, az argentin, a spanyol és a brazil válogatott összecsapásain kívül nagyon kevés élvezhető találkozó volt a kieséses szakaszig” – fejezte ki nemtetszését a Milan játékosa.

Mint ismeretes, a squadra azzurra eddig a fázisig el sem jutott, miután Paraguay, Szlovákia és Új-Zéland mögött mindössze a csoport negyedik helyén zárt.

„Amikor az olaszok kiestek, úgy gondoltam, hogy balszerencsések voltak. Ugyanakkor az olasz válogatott szebben búcsúzott, mint Anglia, mivel legalább küzdött…” – kritizálta Rooneyékat a középpályás.

„Úgy gondolom, hogy egy korszak végéhez érkezik az olasz válogatott, amelynek újjáépítésre van szüksége. Olaszországban rengeteg tehetséges fiatal van, így nem lesz gond a generációváltással, de a nagy kluboknak türelmesebbeknek kellene lenniük velük szemben” – tért át a squadra azzurrára Seedorf.

„Mario Balotellinek és Sebastian Giovincónak mindenképpen meg kell adni a lehetőséget, hogy kinője magát. Biztos vagyok benne, hogy Cesare Prandelli képes lesz egy nagyszerű csapatot felépíteni” – folytatta a holland, aki kitért klubcsapatának új vezetőedzőjére is.

„A klub nagyszerűen választott, Allegrit már korábban is elismerték a Cagliarinál végzett munkája miatt. A Milan Leonardo alatt már megmutatta, mire képes, és nincs olyan ok, ami miatt ez Allegri ideje alatt ne folytatódhatna" – zárta mondandóját Seedorf.
Legfrissebb hírek

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
10 perce

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
17 perce

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett

Atlétika
18 perce

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
24 perce

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
42 perce

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
2 órája