„Robben nélkül jól játszik, vele szárnyal a csapat”

2010.07.11. 10:45
null
Koeman szerint Hollandiának van esélye a győzelemre (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Ki nyer ma? Játék és – a labdarúgás rabjai számára – muzsika legalább 90 percben. A „Hollandia vagy Spanyolország?” kérdésre egy bennfentes szakembertől, a magyar labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitányától, Erwin Koemantól vártunk választ.

– Szóval Hollandia vagy Spanyolország?
– Szerintem Vicente del Bosque együttese valamivel esélyesebb – felelte Erwin Koeman.

– Ha ez eljut honfitársai fülébe…
– Azt mondtam, valamivel, nem azt, hogy sokkal. Ahogy a spanyolok tudnak játszani, azzal mindenkit megverhetnek. De az erőviszonyokat figyelembe véve egy csapat veheti fel velük a versenyt, uram bocsá', győzheti le őket, és az a holland. Szülőhazám válogatottja ugyanis nemcsak azt bizonyította az elmúlt hetekben, hogy remek formában van, hanem azt is, hogy olykor a semmiből is tud gólt szerezni. Lehet, hogy ezt egyesek a szerencsének tudják be, én azonban állítom: erre kizárólag a legjobbak képesek.

– Egy hetet Dél-Afrikában töltött, ugye?
– Így van. Sajnos nem Magyarország kapitányaként, hanem szakkommentátorként.

– Mit tapasztalt?
– A torna elején nem volt magas a színvonal, aztán ahogy jöttek az élesebb meccsek, úgy emelkedett a nívó. Izgalomhiányra, azt hiszem, nem panaszkodhatunk. Legfeljebb arra, hogy akadtak olyan klasszisok, akik a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak, de én inkább azokról beszélek, akik elkápráztatták a világot. Elsősorban Arjen Robbenre, Wesley Sneijderre, David Villára, Thomas Müllerre gondolok. Müller, no meg Bastian Schweinsteiger vezérletével a németek engem is lenyűgöztek, más lapra tartozik, hogy az elődöntőben sanszuk sem volt. Hiába, Spanyolország más kategóriát képvisel.

Robben még a spanyolok számára is nehezen  követhető játékos (Fotó: Action Images)
Robben még a spanyolok számára is nehezen követhető játékos (Fotó: Action Images)

– Ki az oranje kulcsfigurája, Sneijder vagy Robben?
– Wesley ott folytatta a válogatottban, ahol az Interben abbahagyta, a lehető legjobb helyen van nála a labda. Átadásai szenzációsak, ráadásul rendre a legjobbkor talál a kapuba. Ennek ellenére azt kell mondanom, ha Arjen a pályán van, minden más. Nélküle jól játszik, vele szárnyal a csapat. Olykor ő jelenti a különbséget. Tudom, miről beszélek: a világbajnokság előtt Hollandia vendégei voltunk, és még vezettünk is az amszterdami találkozón. Robben a szünetben állt be, egy egynél, amikor a lefújás előtt néhány perccel sérülése miatt lesántikált a gyepről, már hat egy volt oda…

– A spanyol védők aligha hagyják fickándozni.
– Nyilván fokozottan őrzik, csakhogy Arjen az a futballista, akiről tudod, hogy mit csinál a következő pillanatban, készülsz is rá, mégis megcsinálja.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
15 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
23 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
43 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája