Vb 2010: Az a célunk, hogy világbajnokok legyünk - Van Marwijk

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 18:53
Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya Brazília 2–1-es legyőzése után kijelentette, csapatának az a célja, hogy megszerezze története első világbajnoki címét.

„Két évvel ezelőtt azt mondtam, hogy elkezdtünk egy küldetést. Talán néhányan megmosolyogtak, de még mindig az a célunk, hogy világbajnokok legyünk – és hiszek benne, hogy ezt el is érhetjük" – nyilatkozta Brazília legyőzése után Bert van Marwijk.

„Az első félidőben nem a saját játékunkat nyújtottuk, így nagyon örültem, hogy a félidőben csak egy gól volt a hátrányunk. A szünet után megmutattuk, milyen jól tudunk futballozni. A második játékrészben négy vagy öt gólhelyzetet is kialakítottunk" – értékelt az oranje szövetségi kapitánya.

„Ma este még ünnepelünk, de utána már a következő mérkőzésre koncentrálunk. Talán jó is, hogy nem érzékeljük a Hollandiában uralkodó őrületet" – tette hozzá Van Marwijk.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik