Vb 2010: Khedirát vinné a Real Madrid - lapértesülés

2010.07.11. 12:16
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon feltűnt játékosok közül legújabban a bronzérmes német együttesben szereplő Sami Khedirát nézte ki magának a Real Madrid – adta közre értesülését internetes oldalán a királyi gárda ügyeiben amúgy rendre jól tájékozott Marca spanyol sportnapilap.
Az újság úgy tudja, hogy vele szeretné megerősíteni a legutóbbi bajnoki szezonban az FC Barcelona mögött (megint) másodikként végző fővárosi alakulat középpályáját a portugál José Mourinho, a blancók új vezetőedzője. Állítólag Khedira megszerzése azonban egyelőre csak afféle B-terv, merthogy a Real alapvetően az angol válogatott és a Liverpool irányító-középpályás játékmesterét, Steven Gerrardot akarja megkaparintani, s ha ez a törekvése nem vezet eredményre, akkor kerül előtérbe a német futballista. További „beszerzési” gondot jelenthet, hogy Khediráért jelenlegi klubja, a Stuttgart legalább 15 millió eurót kér, míg a Real Madrid ajánlata egyelőre „megállt” 8 milliónál. Khedira a dél-afrikai vb egyik felfedezettje, erőteljes játékához az uruguayiak ellen szombat este a bronzmeccsen eredményesség is társult, hiszen 2–2 után ügyes fejessel megszerezte saját maga válogatottbeli első találatát, amely ráadásul német győzelmet jelentő és világbajnoki harmadik helyet érő gólnak is bizonyult. További árfelverő tényező lehet, hogy a középpályásért a Real mellett bejelentkezett az angol bajnok Chelsea is.
Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
Tegnap, 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01
Ezek is érdekelhetik