Vb 2010: orvosa szerint Diego Maradona nem depressziós

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.13. 12:04
Nem fogyaszt alkoholt és nem használ kábítószert Diego Maradona, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki orvosa szerint egyáltalán nem lett depressziós a dél-afrikai világbajnokságon a németektől elszenvedett 4–0-s vereség után.

Alfredo Cahe a La Red rádióadónak adott hétfői interjúban úgy fogalmazott, hogy a 49 éves tréner jól érzi magát, s a jövőjén gondolkodik. A doktor kritizálta azokat a sajtóorgánumokat, amelyek szerint Maradona súlyos depresszióval küzd.

„Természetesen egy kicsit kedvetlen – mondta az orvos. – A németek elleni vesztes negyeddöntő után nem mondott le, de dühös, mert úgy érzi, elszalasztották a győzelmi esélyt."

Maradona korábban úgy nyilatkozott, hogy hat éve nem fogyaszt alkoholt és nem él drogokkal. A dél-afrikai vb-ről való visszatérést követően a játékosként 1986-ban világbajnok szakvezető Buenos Aires-i házába vonult vissza, de arról, hogy folytatja-e munkáját a nemzeti csapat élén, egyelőre nem határozott.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik