Vb 2014: a Maracanában még sok a munka, de a szervezők nyugodtak

2011.10.08. 09:08
Címkék
Annak ellenére „nyugodt" a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottsága, hogy saját megítélése szerint is „hatalmas munka" van még hátra a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban, a majdani döntő helyszínén.

Ricardo Trade, a szervezőbizottság illetékes igazgatója az Agencia Brasil hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a stadionokban zajló munkálatok menetével nincs gond, emiatt nyugodtak, azzal együtt is, hogy a Maracanában hatalmas munka van még kilátásban.

A rekonstrukció 19 napnyi sztrájk után szeptember 19-étől zajlik ismét. A dolgozók a rossz körülményekre hivatkozva szüntették be a munkát. Tiltakozásukkal azt szerették volna elérni, hogy az éjszakai műszak alatt is legyen orvosi felügyelet, valamint jobb minőségű ételeket akartak. Egy riói bíróság azonban törvényellenesnek nyilvánította a sztrájkot, a munkások pedig ígéretet kaptak arra, hogy ismét leül velük tárgyalni az építtető cég.

Brazíliában 2013. június 15. és 30. között zajlik majd a Konföderációs Kupa, a 2014-es vb főpróbája, és addigra legalább az érintett helyszíneken el kell készülni a munkálatokkal. A világbajnokságon Rio de Janeiro mellett Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad majd otthont találkozóknak.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája