Vb 2014: Ronaldo sérülése nem súlyos, játszhat a selejtezőkön

Vágólapra másolva!
2012.10.08. 15:52
Címkék
Orvosai engedélyezték Cristiano Ronaldónak, hogy pályára lépjen a portugál labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőin annak ellenére, hogy bal válla megsérült a spanyol bajnokság vasárnap esti csúcsrangadóján, az FC Barcelona és a Real Madrid összecsapásán.

A 2–2-es döntetlenre végződött találkozó mindkét madridi gólját Ronaldo szerezte – barcelonai részről az argentin Lionel Messi duplázott –, ráadásul a második találatot már fájó vállal: néhány perccel korábban egy ollózási kísérletnél nem találta el a labdát és szerencsétlenül ért földet.

A mérkőzést követően még kétséges volt, hogy sérülése miatt eleget tud-e tenni válogatottbeli kötelezettségeinek. A hétfői orvosi vizsgálatok alapján azonban kiderült, nincs komolyabb probléma, így pályára léphet a portugál válogatottban pénteken az oroszok, négy nappal később pedig az északírek ellen.


A mérkőzést követően még kétséges volt, hogy sérülése miatt eleget tud-e tenni válogatottbeli kötelezettségeinek. A hétfői orvosi vizsgálatok alapján azonban kiderült, nincs komolyabb probléma, így pályára léphet a portugál válogatottban pénteken az oroszok, négy nappal később pedig az északírek ellen.

Legfrissebb hírek

Zambia a ráadás során mentett pontot az ANK-ban; nyert az előző torna bronzérmese

Minden más foci
12 perce

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik