Vb 2014: Welbeck nem akar elmozdulni az első helyről

2012.10.16. 09:26
Címkék
Lengyelországban lép pályára az angol labdarúgó-válogatott kedden a világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának negyedik fordulójában. Danny Welbeck a Manchester Unitedban ugyan hátrébb szorult a rangsorban Robin van Persie érkezésével, ám a válogatottban így is gólerős támadó mellett szólhat érvként az összeszokottsága Wayne Rooneyval.

„A Unitednál már megszokhattam, hogy együtt játszunk Rooneyval, és mindig várom, hogy a válogatottban is mindketten a pályán legyünk. A tizenhatoson belül, illetve annak környékén többféle variációban tudunk együttműködni – mondta Welbeck, aki társa vezetői kvalitásait is kiemelte. – San Marino ellen remekül viselkedett csapatkapitányként. Folyton beszél és állandóan a tudtodra adja, mit csináltál jól vagy épp rosszul. Mondjuk akkor is ilyen, ha nem viseli a karszalagot. Már nagyon várjuk a lengyelek elleni meccset, nehéz összecsapásra számítok, de a pályán megmutatjuk, mire vagyunk képesek. Mi vezetjük a csoportot és nem is akarunk elmozdulni az első helyről."

A veretlen angolok – két győzelemmel és egy döntetlennel – az első helyen állnak a H-csoportban, a szintén veretlen lengyelek pedig két meccsel a hátuk mögött (egy-egy győzelem és döntetlen) a harmadikok.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
30 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
47 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
48 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
55 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik