Argentína: Egy álom lenne Messi mellett játszani – Palacio

2013.03.20. 16:35
Rodrigo Palacio, az olasz labdarúgó-bajnokságban ötödik helyen álló Internazionale csatára bízik benne, hogy helyet kap Argentína válogatottjának kezdőcsapatában a pénteki (magyar idő szerint szombaton 01.00-kor kezdődő), Venezuela elleni világbajnoki-selejtezőn, ez egyben azt is jelentené, hogy a négyszeres aranylabdás Lionel Messi csatártársaként szerepelhetne.

A 31 éves támadó az utóbbi időben klubjában mutatott formájával, legutóbbi nyolc tétmeccsén szerzett öt góljával vívta ki Alejandro Sabella szövetségi kapitány bizalmát, s egyben azt is reméli, a válogatottban töltött napok alatt egy-két trükköt eltanul a Barcelona zsenijétől.

„Már az is megtiszteltetés, hogy magunk között tudhatjuk őt (Messit – a szerk.) – idézi az ESPN az Inter csatárát. – Egy valóra vált álom lenne mellette játszani, a pályán és a pályán kívül is felnézek rá, akárcsak a keret összes tagja. Mindannyian próbálunk tanulni tőle valamit, nap mint nap fejlődni és kihasználni, hogy egy csapatban játszhatunk vele.”

Argentína kilenc mérkőzést követően húsz ponttal vezeti világbajnoki selejtezőcsoportját, mögötte a hárommal kevesebbet gyűjtött Ecuador áll, pénteki ellenfele, Venezuela tizenkét ponttal a negyedik, még kijutást érő pozícióban van.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36