Vb 2014: több száz hamis jegy miatt aggódnak a hollandok

2013.03.19. 15:50
A Holland Labdarúgó-szövetség nagyjából négyszáz hamis jegy miatt került nehéz helyzetbe: a pénteki, Észtország elleni vb-selejtezőre eddig már több mint kétszáz, míg a keddi, Románia elleni találkozóra csaknem kétszáz belépőről derült ki, hogy érvénytelen.

A szövetség felhívta a szurkolók figyelmét, hogy csak a hivatalos jegyértékesítő partnertől szerezzék be a belépőket, illetve akinek már megvan, de bizonytalan annak a valódiságában, az most ellenőrizze le. Inkább, mint hogy a helyszínen derüljön ki, mert annál nagyobb a kellemetlenség... Más kérdés: a szövetségnek nem áll módjában kártalanítani a becsapottakat.

A holland válogatott kedden edzett először már a teljes kerettel, bár az influenzás Rafael van der Vaart kihagyta a gyakorlást, és annak vége előtt, pusztán elővigyázatosságból, Daryl Janmaat is elhagyta a pályát. Louis van Gaal egyelőre nem vezényelt konkrét taktikai elemeket, így a kezdőcsapat várható összeállítását illetően nem jutottak előrébb a helyszínen szemlélődő kívülállók. A fiatalokat mindig előszeretettel és bátran foglalkoztató szakember többször hangosan dicsérte a Feyenoord újoncát, a 18 éves Tonny Vilhenát.

A hollandok csütörtöki edzésére a tervek szerint már az Amsterdam ArenAban kerül sor.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
19 órája

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00

Brobbey és Gakpo dupláival Hollandia „lenullázta” a svédeket

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:00

Ronald Koeman támadót cserélt, Graham Potter nem változtatott – íme, a holland–svéd meccs kezdői

Foci vb 2026
2026.06.20. 17:44

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
2026.06.08. 22:41

Memphis Depay megsérült, kikerült a holland válogatott keretéből

Minden más foci
2026.03.24. 16:33

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik