Hollandia: a világbajnokság után távozik a kispadról Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.31. 18:15
null
Van Gaal a 2014-es világbajnokságot követően távozik a holland válogatott éléről (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal, a mieinkkel egy vb-selejtezőcsoportban szereplő holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, a jövő évi világbajnokságot követően távozik az oranje éléről.

 

A 61 esztendős szakember a 2012-es Európa-bajnokságot követően vette át a holland nemzeti csapat irányítását, amely eddig kiválóan teljesített a vb-selejtezőkön, hiszen mind a hat meccsét megnyerte a D-csoportban, így a magyar válogatott elleni első, budapesti összecsapást is, méghozzá 4–1-re a Puskás Ferenc Stadionban. A korábban a Barcelonát, az Alkmaart és a Bayern Münchent is irányító Van Gaal a jó szereplés dacára a holland válogatott ázsiai túráját megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a 2014-es seregszemle után elhagyja az oranje kispadját.

„Azzal a céllal vettem át a nemzeti csapat irányítását, hogy kijussunk a világbajnokságra, vagy az Európa-bajnokságra. Ebben ugyanis korábban nem volt részem, így mindent meg fogok tenni, hogy elérjük a célunkat, ezt követően pedig távozom” – nyilatkozta Van Gaal, aki 2000 júliusa és 2001 novembere között már irányította a holland válogatottat, ám nem tudta kivezetni a 2002-es vb-re együttesét, így idejekorán megköszönték a munkáját.

A szakvezető a jövőjét firtató kérdésekre úgy reagált, elképzelhető, hogy befejezi az edzősködést, ám ha a Premier League-ből kap ajánlatot, akkor komolyan elgondolkodik a folytatáson.

A holland válogatott következő tétmérkőzését szeptember 6-án játssza, ellenfele világbajnoki selejtezőn Észtország válogatottja lesz.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
8 órája

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00

Brobbey és Gakpo dupláival Hollandia „lenullázta” a svédeket

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:00

Ronald Koeman támadót cserélt, Graham Potter nem változtatott – íme, a holland–svéd meccs kezdői

Foci vb 2026
2026.06.20. 17:44

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
2026.06.08. 22:41

Memphis Depay megsérült, kikerült a holland válogatott keretéből

Minden más foci
2026.03.24. 16:33

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33
Ezek is érdekelhetik