Argentína: Higuaín és Messi sem játszhat a válogatottban

Vágólapra másolva!
2013.10.07. 16:15
Az Argentin Labdarúgó-szövetség hivatalos közleményben tudatta, hogy Lionel Messi, Javier Mascherano és Gonzalo Higuaín sem léphet pályára a válogatott számára már tét nélküli, Peru és Uruguay elleni világbajnoki selejtezőn.

Alejandro Sabella, az argentin nemzeti csapat szövetségi kapitánya sokáig kitartott amellett, hogy Messinek és Mascheranónak játszania kell a hátralévő két vb-selejtezőn, annak ellenére, hogy az albiceleste már biztosította helyét a jövő évi világbajnokságon, valamint mindkét Barcelona-játékos kisebb sérüléssel bajlódik.

Az argentin szövetség hivatalos honlapja végül hétfőn közleményben erősítette meg, hogy eltekint Messiék játékától, sőt a Napoli vádlisérüléssel bajlódó támadója, Gonzalo Higuaín sem léphet pályára a soros vb-selejtezőkön.

Alejandro Sabella együttese magyar idő szerint október 12-én Perut fogadja, míg négy nappal később Uruguayhoz látogat.

A DÉL-AMERIKAI ZÓNA CSOPORTKÖRÉNEK ÁLLÁSA
1. Argentína 14 8 5 1 30–11 19 29
2. Kolumbia 14 8 2 4 22– 9 13 26
3. Chile 14 8 6 24–21 3 24
4. Ecuador 14 6 4 4 18–14 4 22
5. Uruguay 14 6 4 4 22–22 0 22
6. Venezuela 15 5 4 6 13–19 -6 19
7. Peru 14 4 2 8 15–22 -7 14
8. Bolívia 15 2 5 8 16–29 -13 11
9. Paraguay 14 3 2 9 15–28 -13 11
Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
17 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24
Ezek is érdekelhetik