Vb 2014: már több mint hatmillió jegyigénylés érkezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.10. 20:44
null
Ők már megjárták a brazíliai Konföderációs-kupát (Fotó: Reuters)
A jegyértékesítés első szakaszának csütörtöki zárásáig 6.164 millió jegyigénylés érkezett a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseire.

Ezek 71 százaléka a házigazda szurkolóktól érkezett, de összesen 203 országból futott be igénylés. A legnagyobb érdeklődés a Sao Pauló-i nyitómeccset (726 067 rendelés), a hazai csapat összecsapásait, valamint a riói Maracana Stadionban tartandó döntőt (751 165) övezi.

Mivel az igénylések száma messze meghaladja a kínálatot, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közjegyző jelenlétében, elektronikus úton sorsolja ki azokat a szerencséseket, akik jegyhez jutnak. November 4-ig mindenkit e-mailben vagy sms-ben értesítenek, függetlenül attól, hogy nyert-e.

A jegyértékesítés második szakasza november 5-én kezdődik és november 28-ig tart majd.

A vb-re összesen 3.3 millió belépőt értékesítenek. A torna csoportjainak sorsolását december 6-án tartják, és ezt követően kerül sor a harmadik eladási szakaszra.

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31
Ezek is érdekelhetik