Vb 2014: Van Gaal nagy esélyt lát a törökországi sikerükre

2013.10.13. 09:21
Kedden a D-csoport legfontosabb mérkőzését Törökországban játsszák majd a labdarúgó vb-selejtező során, a házigazdák a csoportelsőként már biztos vb-résztvevő Hollandiát fogadják. Utóbbi szövetségi kapitánya, Louis van Gaal szerint jó esélyük van az újabb három pont megszerzésére.

„Romániát, illetve Magyarországot is legyőztük idegenben – emlékeztetett a holland szakember. – Jól tudom, mi vár ránk a keddi mérkőzésen, rengeteg néző, fantasztikus hangulat. Ez nem csupán engem, de a játékosaimat is alighanem feldobja. Így aztán nagy esélyt látok arra, hogy Törökországból is elhozzuk a három pontot.”

A hollandok azért hajtanak és nem ülnek a babérjaikon, készülve már most a 2014-es brazíliai tornára, mert a kiemelés során az első kalapba akarnak kerülni, ehhez viszont egy helyet javítaniuk kellene világranglistás pozíciójukon, amely alapkán a kalapbesorolás megtörténik. A törökök jelenleg másodikok, de hozzájuk hasonlóan a románoknak is 16 pontjuk van. Utóbbiak zárásként az észteket fogadják, a papírforma alapján Romániának könnyebb lesz megszereznie a három pontot, mint török vetélytársuknak.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
2026.06.29. 09:23

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00

Brobbey és Gakpo dupláival Hollandia „lenullázta” a svédeket

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:00

Ronald Koeman támadót cserélt, Graham Potter nem változtatott – íme, a holland–svéd meccs kezdői

Foci vb 2026
2026.06.20. 17:44

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
2026.06.08. 22:41
Ezek is érdekelhetik