Vb 2014: a németek nem aprózzák el, saját bázist építtetnek

2013.12.13. 17:47
null
A Campo Bahia komplexum (Fotó: campobahia.de)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) saját főhadiszállást építtet Rio de Janeirótól északra, Porto Seguro közelében: a 65 szobás Campo Bahia a szövetség szerint „vidékies hangulattal” várja a 2014-es világbajnokságra utazó válogatottat.

A német kivitelezők építette Campo Bahia márciusra készül el, és 45 perces útra lesz a Porto Seguró-i repülőtértől, amelyet a Nationalelf a vb alatt az utazásokhoz használ.

A nagy távolságok miatt fontos volt, hogy az utazási kimerültséget minimalizáljuk. A 2010-es világbajnokságon pedig láttuk, hogy milyen fontos a közelség a csapat főhadiszállása, a sajtóközpont és az edzőpályák között” – mondta a német válogatott menedzsere, Oliver Bierhoff.

Németország mindhárom csoportmérkőzését a meleg északkeleti zónában játssza: Portugáliával Salvadorban, Ghánával Fortalezában, az Egyesült Államokkal pedig Recifében mérkőzik meg. A Nationalelf május 21-étől Olaszországban edzőtáborozik, június 1-jén és 6-án felkészülési mérkőzést vív, és június 7-én indul Brazíliába. A németeknek Chile és Lengyelország ellen már vannak lekötött felkészülési mérkőzéseik a 2014-es évre.

A Campo Bahia komplexum (Fotó: campobahia.de)
A Campo Bahia komplexum (Fotó: campobahia.de)
Legfrissebb hírek

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
12 órája

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
23 órája

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:12

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 00:09

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15
Ezek is érdekelhetik