Labdarúgás: Messinek is a világbajnokság a legfontosabb

MTI MTIMTI MTI
2014.01.20. 21:19
Bár az FC Barcelona még érdekelt a Bajnokok Ligájában, a spanyol Király-kupában, címvédőként pedig vezet a spanyol bajnokságban, a nemzeti válogatottakban érintett játékosok számára mégis a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokság a legfontosabb. Így van ezzel a katalán csapat argentin extraklasszisa, Lionel Messi is, amint azt hétfői sajtónyilatkozatában megerősítette.

„Még messze van ugyan a kezdőrúgás, egyre inkább mindenkinek a vébé jár az eszében – mondta Messi, aki január elején tért vissza két hónapig tartó sérüléséből. – Fizikailag már jól vagyok, de hosszú volt az idő, amit a pályán kívül kellett töltenem. Most lépésről lépésre haladok előre, már mögöttem vannak azok a nehéz hetek, amikor a tévé képernyője előtt ülve, csak a távolból, idegesen és magatehetetlenül nézhettem csapatom mérkőzéseit.”

Messi úgy véli, az argentin válogatottal „sikeres selejtezőn” van túl, és bár erős csoportba került, úgy hiszi, jól fog szerepelni Brazíliában.

Argentína Bosznia-Hercegovinával, Iránnal és Nigériával került azonos csoportba a vb-n.

Legfrissebb hírek

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
9 órája

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49

Messi: Folytatom a játékot!

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:38
Ezek is érdekelhetik