Vb 2014: Cristiano Ronaldo bízik a helyiek támogatásában

2014.05.07. 10:55
Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott klasszisa bízik benne, hogy a brazíliai világbajnokságon élvezhetik a helyiek támogatását.

A brazil és a portugál válogatott leghamarabb az elődöntőben futhat össze a nyári világbajnokságon, és Cristiano Ronaldo reméli, hogy a brazilok melléjük állnak, legalább addig, amíg aztán keresztezik egymás útjait.

„Remélem, hogy a brazilok nagyon szurkolnak majd nekünk, testvérnemzetek vagyunk, ugyanazt a nyelvet beszéljük” – nyilatkozta Ronaldo a brazil SportTV-nek.

Brazília és Portugália a 2010-es dél-afrikai vb-n a csoportkörben találkozott egymással, akkor 0–0-ra végeztek, és mindkét válogatott továbbjutott a nyolcaddöntőbe. A portugálok az idei világbajnokságra a svédek elleni pótselejtezőn jutottak ki, Cristiano Ronaldo főszereplésével. Brazíliában Németország, Ghána és az Egyesült Államok szerepel a csoportjukban.

„Nem vagyunk esélyesek, de megpróbáljuk élvezni a vébét. Tudjuk, hogy nehéz csoportba kerültünk, személyes véleményem szerint ez a legerősebb négyes a világbajnokságon, ám lépésről lépésre haladunk. Lesz egy nagyon fontos meccsünk az elején a németek ellen, aztán jön az Egyesült Államok, majd Ghána. Utána majd meglátjuk” – mondta vb-esélyeikről a Real Madrid klasszisa.

Legfrissebb hírek

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
19 órája

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
21 órája

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
22 órája

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31
Ezek is érdekelhetik