Vb 2014: csak otthon játszók az orosz keretben

2014.06.02. 12:43
Csak olyan játékosokat jelölt 23 fős, utazó keretébe Fabio Capello, a brazíliai világbajnokságra készülő orosz labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya, akik oroszországi klubban szerepelnek.

A névsorban öt olyan futballista neve olvasható, akik tagjai voltak a 2008-as Európa-bajnokságon elődöntős együttesnek – a csapatkapitány Roman Sirokov, a kapus Igor Akinfejev, valamint Jurij Zsirkov, Vaszilij Berezuckij és Szergej Ignasevics. A 25 fős bő keretből Pavel Mogilevec (Rubin Kazany) és Gyenyisz Cserisev (Sevilla) került ki. A 25 fős bő keretből Pavel Mogilevec (Rubin Kazany) és Gyenyisz Cserisev (Sevilla) került ki.

A 23 játékos közül nyolc eddig öt vagy annál kevesebb alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben – ez is mutatja a Capello azon törekvését, hogy a 2018-as, oroszországi vb előtt tapasztalatszerzési lehetőséget adjon az új generáció képviselőinek.

A Dinamo Moszkva és a Zenit egyformán hat játékost ad a keretbe, az orosz bajnok CSZKA Moszkva pedig ötöt.

Az oroszok pénteken, Moszkvában, Marokkó ellen játsszák utolsó felkészülési meccsüket, majd vasárnap utaznak el Brazíliába. A csoportban a dél-koreaiak, a belgák és az algériaiak lesznek az ellenfeleik.

A 23 FŐS OROSZ KERET
Kapusok:
Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Jurij Lodigin (Zenit), Szergej Rizsikov (Rubin Kazany)
Védők: Vaszilij Berezuckij, Szergej Ignasevics, Georgij Scsennyikov (CSZKA Moszkva), Vlagyimir Granat, Alekszej Kozlov (Dinamo Moszkva), Andrej Jescsenko (Anzsi Mahacskala), Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva), Andrej Szemjonov (Tyerek Groznij)
Középpályások: Igor Gyenyiszov, Jurij Zsirkov, Alekszej Ionov (Dinamo Moszkva), Alan Dzagojev (CSZKA Moszkva), Roman Sirokov (FK Krasznodar), Gyenyisz Glusakov (Szpartak Moszkva), Viktor Fajzulin, Oleg Satov (Zenit), Alekszandr Szamedov (Lokomotiv Moszkva)
Támadók:
Alekszandr Kerzsakov (Zenit), Alekszandr Kokorin (Dinamo Moszkva), Makszim Kanunnyikov (Amkar Perm)

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

Magyar válogatott
2026.09.16. 17:44

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Jurek Gábor is meghívót kapott Marco Rossitól – itt a válogatott kerete az NL-mérkőzésekre

Magyar válogatott
2026.09.15. 13:08

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20